1 hete szült Kitti, akire a szőnyegen fekve találtak holtan, a kisbabája a mellkasán aludt
Hirdetés
Egy héttel második kislánya születése után a földön fekve, holtan találtak rá a tiszakécskei édesanyára. Sándorné Kiss Kitti örök álmát a rajta alvó lánya vigyázta, akinek fogalma nem volt arról, mi történt az anyjával.
Még csupán 25 éves, mégis több fájdalmat kellett ezalatt a rövid idő alatt átélnie Sándor Norbertnek, mint másnak egész életében.
– Még a gimnáziumban ismerkedtek meg egymással, azóta tartott a szerelem közöttük, két éve esküdtek, olyan boldogok voltak – mondta a Borsnak szomorúan Norbert édesanyja, Zsuzsanna.
Hirdetés
A pár öröme nem is lehetett volna tökéletesebb, ugyanis megérkezett első, majd második kislányuk,írjaj a lap
– Nórikát, a kicsit tavaly szeptember 8-án hozták haza a kórházból, minden rendben volt. Egy héttel később viszont a fiam arra jött haza a munkából, hogy Kitti nem mozdul, az ágy mellett feküdt a földön, Hannácskám az édesanyjára borulva aludt – emlékezett vissza Zsuzsa könnyes szemmel.
Norbert kétségbeesve próbált segíteni feleségén, hívta a mentőket, majd kocsiba pattant, és ő maga is segítségért száguldott. Hiába, Kitti már halott volt. A családfő az egyhetes Nórival és a hároméves Hannácskával magára maradt, szüleivel próbálják pótolni a lányok számára az édesanyjukat.
– Mindent megtesz a gyerekekért, ők az élete. Az elején ő is és én is itthon voltunk, most a fiam visszament dolgozni, én vagyok velük. Tartjuk magunkat a gyerekek miatt – mondta az asszony.
Szinte hihetetlen, de azóta sem tudni, mi okozta az életerős, egészséges családanya halálát. A zárójelentéséből ugyan kiderült, hogy hasüregi vérzésben halt meg, viszont azt, hogyan került oda 3 liter vér, a mai napig nem tudják.
– Még mindig képtelenek vagyunk felfogni ezt az egészet. Nincsenek válaszok, senki nem tudja megmondani, miért történt ez – ingatja szomorúan a fejét a nagymama. A család nem szeretné, ha a gyerekek elfeledkeznének anyjukról, ezért rengeteg fotót, videót néznek együtt Kittiről. Hanna azóta szorong, retteg a mentőktől, ugyanis pontosan emlékszik az egész szörnyű napra, arra is, ahogyan imádott édesanyja a földre zuhan. Ráadásul Damoklész kardja is a család feje fölött lebeg a családi házukra felvett tetemes hitel képében.
– Egyelőre nem tudjuk, hogyan tovább, de mindent megteszünk.
Forrás: borsonline.hu
Hirdetés