1 perce jelentették be! Ekkor lehet VÉGE A koronavírus járványnak >>> CSAK EKKOR TÉR VISSZA AZ ÉLET A normál kerékvágásba?
Hirdetés
1 perce jelentették be! Ekkor lehet VÉGE A koronavírus járványnak >>> CSAK EKKOR TÉR VISSZA AZ ÉLET A normál kerékvágásba?
A vírus még legalább öt évig velünk lesz.
A járvány akkor ér véget, amikor kialakul a hatvan százalékos nyájimmunitás, jelentette ki dr. Branimir Nestorović tüdőgyógyász szakorvos és hozzátette, ehhez már nagyon közel járunk, írja a szabadmagyarszo.com
Hirdetés
Nestorović a Telegrafnak adott interjújában arról beszélt, hogy felesleges mindenkit tesztelni, hiszen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) honlapján ma is ugyanazok a kritériumok, mint a járvány kezdetén voltak, vagyis azokat kell tesztelni, akiknek 38 fokos, vagy annál magasabb lázuk van, és nehezen lélegeznek.
– A tesztelésről szóló teljes történet meglehetősen furcsa. Sehol ilyet nem ír. Egyetlen könyvben, vagy ajánlásban sem – mondta az orvos és aláhúzta:
Amikor elkezdődik egy járvány, akkor kutathatjuk a kontakt-személyeket, hogy megfékezzük a vírus terjedését. De amikor már nagy számban betegszenek meg emberek, akkor ennek semmi értelme
– mutatott rá Nestorović, ugyanakkor hozzátette, hogy például a veszélyeztetett csoportokat, mint például az idősotthonok lakóit el lehet szigetelni.
– Már nyolc hónapja tombol a járvány. Megnézhetjük azokat az országokat, amelyek bezárkóztak és azokat, amelyek nem, vagy azokat, akik tömegesen teszteltek és azokat, ahol ezt nem tették. Nincs jelentős különbség – szögezte le a tüdőgyógyász.
Hirdetés
Branimir Nestorović arra is rámutatott, hogy a koronavírus halálozási aránya megegyezik a szezonális influenzáéval,
a kutatások szerint annak az esélye, hogy egy gyermek koronavírus miatt hal meg, ugyanakkora, mintha villámcsapás miatt vesztené életét. A szakorvos véleménye szerint egyébként a vírus még legalább öt évig velünk lesz.
Forrás: szabadmagyarszo.com
Hirdetés