10 perce érkezett a drámai hír! ORBÁN VIKTOR MAGA JELENTETTE BE : EKKOR OLDHATJÁK FEL A korlátozásokat Magyarországon >>

Hirdetés

10 perce érkezett a drámai hír! ORBÁN VIKTOR MAGA JELENTETTE BE : EKKOR OLDJÁK FEL A korlátozásokat Magyarországon >>

A járvány jelenlegi állása alapján, illetve az operatív törzs előrejelzései szerint nyár végén, ősszel oldhatják fel a korlátozásokat Magyarországon – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország című műsorában 2021. január 15-én. Az interjúban a miniszterelnök beszélt a vakcinák elérhetőségéről és a magyar gazdaság állapotáról is- írja a Pénzcentrum

Hirdetés

Orbán Viktor közlése szerint a tegnapi napon 111 honfitársunk hunyt el koronavírusban és 1513 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon. A miniszterelnök ugyanakkor azt is kiemelte, hogy 4717 beteg gyógyult meg. Hozzátette:

a harmadik hullám betört több nyugat-európai országban és sok helyen romlik a helyzet, egyre szigorúbb intézkedéseket hoznak.
Az operatív törzs ülésről érkezve Orbán Viktor azt is elmondta, hogy az ország oltókapacitása jóval magasabb, mint a rendelkezésre álló oltóanyag mennyisége. Hozzátette: “míg a britek beoltották a lakosság 4%-át, addig az EU-ban átlagosan 1% alatti ez a szám.”

Nincs elég vakcina Európában, ami felveti azt a kérdést, hogy jó döntést hoztunk-e, a 27 miniszterelnök, akkor, amikor a közös vakcinabeszerzésről döntöttünk
– fűzte hozzá a miniszterelnök.

Hirdetés

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt is hozzátette, hogy “a felelősség kérdését későbbre kell halasztani, ahelyett, hogy lobogtatnánk ezeket a számokat, és a frusztrációnkat a brüsszeli bürokratákra irányítanánk”. Orbán viszont azt is kiemelte, hogy most arra fókuszál az operatív törzs, hogyan szerezzünk be orosz és kínai vakcinát (a kínai vakcina hatékonyságáról nem tett említést a miniszterelnök). Hozzátette: a kínai vakcina nagy mennyiségben elérhető, most arra van szükség, hogy a magyar egészségügyi hatóság néhány napon beül egyértelmű választ tudjon adni arra, hogy használható-e itthon ez a vakcina.

Az operatív törzs ülésén egyértelműen az hangzott el, hogy kisebb a kockázata a kínai vagy orosz vakcinával történő oltásnak, mint annak, hogy még várunk a nyugati vakcinákra. Arra kérem a hatóságot, hogy körültekintően, de a lehető leggyorsabban mondjanak A-t, vagy B-t, hogy lehet-e használni itthon ezeket a vakcinákat. Több millió kínai vakcinát az emberek rendelkezésére tudnánk bocsátani akár néhány napon belül
– fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán felidézte, a görög származású uniós biztos azt kérte a minap is, hogy a közös uniós vakcinabeszerzési stratégiát tartsák be és ne tárgyaljanak olyan gyártókkal külön a háttérben, amelyekkel a Bizottság már leszerződött. Erre a felvetésre Orbán leszögezte:

Meghal minden nap 100 feletti ember, nekem ne mondja meg egy görög biztos, hogy mit csináljak. Eddig sem és ezután sem tiltja semmi, hogy tárgyaljunk más beszállítókkal.

Hirdetés

A miniszterelnök szót ejtett arról is, hogy vakcinainfo.gov.hu regisztrációs felületén azért nem kapnak még az emberek visszaigazolást az oltási időpontról, mert még nincs elég vakcina. “Amikor lesz vakcina, akkor tudunk felelősséggel időpontot ajánlani. Amint lesz vakcina, azonnal jelezni fogjuk az oltás időpontját az érintetteknek” – tette hozzá.

A műsorvezető kérdésére – miszerint “A jó számokat csak a korlátozások fenntartásával lehet fenntartani?” -, Orbán Viktor elmondta, “mindannyian szabadulnánk már ezektől a korlátozásoktól, de közben romlik a helyzet Nyugaton.”

Ha a brüsszeli beszerzések ütemében haladunk, akkor nyár vége, ősz, amikorra annyi embert be tudunk oltani, hogy a korlátozásokat fel tudjuk oldani
– tette hozzá a miniszterelnök, aki azt is hozzátette, “ha az egészségügyi hatóságok elvégzik a dolgukat és a kínai vakcinát is tudjuk használni, akkor olyan gyorsan tudunk oldani, hogy talán még jóval nyár előtt is vissza kaphatjuk a régi életünket.” A kormányfő megjegyezte, hogy több millió adag kínai vakcinát be tudna szerezni rövid távon a magyar kormány. (A kínai vakcina hatékonyságáról itt sem tett említést a miniszterelnök.)


Hirdetés

Hozzászólások: