10 perce jött a hír! A híres magyar virológus, olyat mondott a koronavírus ellenni védőoltásról, hogy… Ha lesz ezek után, aki…
Hirdetés
10 perce jött a hír! A híres magyar virológus, olyat mondott a koronavírus ellenni védőoltásról, hogy……Ha lesz ezek után, aki….
Jakab Ferenc: azonnal beadatnám magamnak az oltást, a kínait és az oroszt is
A koronavírus ellen fejlesztett oltóanyagok biztonságosak lesznek, és csak általuk lehet legyőzni a mostani járványt – hangsúlyozta Jakab Ferenc virológus professzor, aki szerint a következő világjárványokat is állatról emberre terjedő kórokozók fogják előidézni, ezért a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni ezek kutatására. írja a novekedes.hu.
Én lennék az első, aki lesátorozna az oltóközpont előtt, abszolút vakcinapárti vagyok – mondta a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának víruslaborjának vezetője, amikor az MTA Tudomány ünnepe rendezvénysorozata keretében tartott előadását követően megkérezték: beoltatná-e magát a koronavírus-elleni vakcinával.
Jakab Ferenc professzor hozzátette: a vakcinafejlesztések kellőképpen körültekintően zajlanak, ezért nem félne beadatni az orosz és a kínai oltóanyagot sem, mert mindegyik jól ismert és bevált technológiákkal készül.-írja a novekedes.hu.
A szerk…meglepődnénk ha ezek utén lenne, aki nem akarná beadatni az oltást….—-
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett újabb védelmi intézkedések. Továbbra is kérjük a magyar emberek együttműködését és fegyelmezettségét a szabályok betartásában!
Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. A rendőrség a kijárási tilalom megszegése miatt eddig összesen 2675 esetben intézkedett. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta
Az üzletek – a gyógyszertárak és a benzinkutak kivételével – este 7 óráig maradhatnak nyitva és utána a kijárási tilalom lejártával, tehát leghamarabb reggel 5 órakor nyithatnak ki. A rendeletben nem említett szolgáltatók és szolgáltatások (például fodrász, masszőr, személyi edző) a szokott rendben működhetnek a kijárási tilalom szabályai mellett.
Hirdetés