1,5 millió ukrán férfi bujkál a katonai szolgálat elől Ukrajnában

Hirdetés

Fotó: Getty Images

„Naponta félek, hogy elkapnak” – így élik mindennapjaikat a bujkáló ukrán férfiak

Egyre nagyobb számban kerülik el a hadköteles korú ukrán férfiak a mozgósítást – számolt be az rbc.ua hírportál az El País spanyol lapra hivatkozva. Az ukrán hatóságok becslése szerint jelenleg körülbelül 1,5 millió olyan férfi él az országban, akinek a hadiállapot idején katonai szolgálatot kellene teljesítenie, ám különféle módokon igyekeznek elkerülni a besorozást.

Az OSW elemzőközpont szakértői szerint további 300 ezer katona lenne szükséges ahhoz, hogy Ukrajna fenntarthassa harcképességét. Míg a háború kezdetén sokan önkéntesként is jelentkeztek, ma már egyre inkább a félelem és a háborús fáradtság határozza meg a döntéseket.

Az El País három olyan férfit is megszólaltatott, akik eltérő indokokkal, de ugyanazért: a katonai szolgálat elkerüléséért bujkálnak.

A 30 éves Tarasz, aki a tőzsdén dolgozik, elmondta, hogy korábban kész lett volna a frontra menni, de családja lebeszélte róla. Azóta úgy próbálja kivenni a részét a védelemből, hogy anyagilag támogatja a hadsereget.

A szintén 30 éves Szasa programozóként dolgozik. Bár látásproblémái vannak, hivatalosan mégsem kérhet halasztást. Őt főként a frontról hallott súlyos veszteségek rémisztették el: barátnője is megerősítette, hogy a katonai szolgálatban lévő ismerőseik közül alig akad, aki pozitív élményekről számolt volna be.

A 28 éves Mikola fodrász, aki nap mint nap azzal a félelemmel él, hogy a mozgósító járőrök elfogják. Bár szereti Ukrajnát, azt mondja, ha lenne rá lehetősége, inkább külföldre menne. Katona barátai nem ítélik el, de ő maga tart attól, hogy mások árulónak tekinthetik.

Forrás: life.karpat.in.ua
Borítókép: illusztráció



Hirdetés