30 millió forint segítséget kap a 100 Tagú Cigányzenekar

Hirdetés

Rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar az Emberi Erőforrások Minisztériumától – írja közleményében a minisztérium.

A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, az emberi erőforrások minisztere 30 millió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára.

Lehet, hogy szeptemberre a felső tagozatosok is be lesznek oltva

A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik. 1985-ben alakult meg, immár 36. éve működik. Hagyományőrző előadásaikkal bejárták az egész világot és a magyar cigányzene utánozhatatlan művészetével ismertették meg a zenekedvelőket.

Lehet, hogy szeptemberre a felső tagozatosok is be lesznek oltva

A koronavírus járvány ideje alatt a budapesti VII. kerületi ellenzéki polgármester elküldte a zenekart abból az épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra. Ezt követően Prof. Dr. Kásler Miklós elrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése zajlik jelenleg. Tovább nehezíti a zenekar helyzetét, hogy a járvány miatt a tavalyi évben kevés koncert megtartására volt lehetőségük.



Hirdetés