42 éves fiatalember a hordágyon, mellette az oxigénpalack. Tágranyílt szemekkel néz az emberekre, akiknek csak a szemeit láthatja.

Hirdetés

42 éves fiatalember a hordágyon, mellette az oxigénpalack. Tágranyílt szemekkel néz az emberekre, akiknek csak a szemeit láthatja. Hozzáérnek ugyan, de a gumikesztyűnek túlságosan “műanyag” érzése van.

Befektetik a kórterembe, ahol sokan veszik körül. Miután a gyógyszert beveszi, az infúzió lassan, komótosan csepeg. Látja jól az üveget, s a folyadékot is, de le nem veszi szemeit az emberekről sem. Csak annyit kérdez:

hogy tetszenek tudni így dolgozni?

Hirdetés

A gyors válasz:

ne tessék aggódni, már teljesen rutinosan.

Egy pár nap után elkerül a kórteremből, további kezelésekre van szüksége, hát szállítják tovább.

Egy “overáloshoz” szól egy pár szót:

ha innen kikerülök, mindenkinek el fogom mondani, hogy mit tesznek itt önök.

Újra gyors válasz jön a maszk mögül:

ha innen kikerül, ne velünk törődjön! Azt mesélje el mindenkinek, hogy honnan tért vissza!

Eltelt 1 hónap, s érkezik egy levél:

itthon vagyok. Nem hittem az Istenben, de már elmondtam mindenkinek, hogy él. Nem foglalkoztam soha az angyalokkal, de elmondtam mindenkinek, hogy én találkoztam velük. Mind fehér overálban volt.

Köszönöm!

Hirdetés

És akkor most én ezt minden magyar orvos, szakdolgozó… és mindenki nevében, aki az egészségügyben bármilyen minősítésben is dolgozik… a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel és szeretettel megköszönöm. Áldja meg az Isten Ön, és szerettei életét! ♥️

Hirdetés

Hozzászólások: