500 ezer forintot ad neked a rendőrség, ha segítesz nekik

Hirdetés

Fotó: Igal Ness//Unsplash

A Szerencsi Rendőrkapitányság lassan egy éve keres egy tolvajt, akit azóta is ismeretlen tettesként tart számon bűntette miatt. A 05090/982/2022. bűnügyi számon található elkövető, még 2022. december 5-én hatolt be erőszakkal egy bodrogkisfaludi házba, ahol az otthon tartózkodó idős házigazdát megfenyegette, tőle 100.000 forintot elvett, majd a sértettet megkötözte és további értékek után kutatott a lakásban.

Hirdetés

Az ügyben a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000 forint, azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és információit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli.

A díjkitűzés visszavonásának jogát a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja.

Hirdetés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a 107-es vagy 112-es központi segélyhívó telefonszámok a nap 24 órájában fogadják a bejelentők hívásait. A névtelenség megőrzése mellett is tehetnek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán.

Forrás: police.hu
Borítókép: illusztráció

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés