97%-ban működhet a Moderna HIV elleni védőoltása

Hirdetés

Fotó: Matt Rourke/Copyright 2021 The Associated Press

A Moderna HIV vírus elleni vakcinája az első fázisú klinikai tesztek alapján működik, ezért most az Egyesült Államokon kívül is kipróbálja azt a cég.

A Moderna még január végén adta be az első embernek a cég által fejlesztett HIV elleni védőoltást. A vakcina ugyanúgy az mRNS-technológiára épül, mint a koronavírus ellen kifejlesztett szérum, és azt várják tőle, hogy képes lehet semlegesítő antitesteket termeltetni a szervezettel.

Hirdetés

Az első fázisú vizsgálatba 56 egészséges, nem HIV-fertőzött önkéntest vontak be, akik közül 48-an kapták meg az mRNS-alapú védőoltást. Az International AIDS Vaccine Initiative (IAVI) nevű nonprofit szervezet ezzel kapcsolatban korábban azt közölte: a résztvevők 97 százalékánál alakult ki immunválasz. A klinikai kísérleteket több fázisba lehet besorolni: az I-es fázis során kis létszámú egészséges embernek adják be az adott gyógyszert/vakcinát, a II-es fázisban már egy kis létszámú betegcsoportnak. A III-as fázis esetében már széles körű tesztelés zajlik a betegeken, míg a IV-es fázis az utánkövetést és más készítményekkel való összehasonlítást jelent.

Hirdetés

A Moderna az amerikai eredményeken felbuzdulva most úgy döntött, Afrikában is elindítja az I-es fázisú klinikai kísérletet. A szérum egy rekombináns fehérje, az eOD-GT8 60mer-re épül, ami a HIV-vírus RNS-szekvenciájának része. Az immunogén egy speciális B-sejt reakcióját váltja ki, ami azt egy semlegesítő antitest, a bnAb-k termelésébe kezd.

Az IAVI G003 kódjelű kísérletbe kezdetben 18 egészséges felnőttet vonnak be, akik ezután az eOD-GT8 60mer-re épülő vakcinát kapják meg. Ez tartalmazza a HIV-vírus részét, de nem okozhat fertőzést.

A vakcinát minden résztvevő megkapja, majd utána hat hónapon át figyelik annak hatását, hogy kiderüljön, biztonságos-e, illetve az immunválaszt is tanulmányozni fogják.

Hirdetés

Hozzászólások: