A 30-as sármőr összebútorozik a 90 éves nővel. Sok-sok kétség után mindenki előtt vallotta be, hogy mi volt rá az oka:

Hirdetés

Meglehetősen érdekes és szokatlan kapcsolat volt az övék… A fiatal színész, Salvator új helyre költözött, az akkor 89 éves Norma Cook pedig a szembe szomszédja volt, akivel már az első nap találkozott.

Eleinte csak köszöntek egymásnak, majd bemutatkoztak, és egy nagyon jót beszélgettek. Normának volt egy házi macskája, akit a férfi szintén hamar a szívébe zárt..

Hirdetés

Az idős hölgy egészsége azonban ekkorra már rohamosan romlott, a fiatal színész pedig megpróbált neki minél többet segíteni, gyűjtésbe fogott az interneten. A hölgynek nem voltak hozzátartozói, sem gyereke, sem unokája, megpróbáltak ápolókat fogadni, azonban ez nagyon nagy költséggel járt, és nem sikerült olyan embert találni, aki megfelelően gondját tudta volna viselni a hölgynek.

Végül úgy döntöttek, hogy a hölgy beköltözik fiatal színész szomszédjához, aki így gondozni tudja őt. A férfi utólag így vallott erről: „Nagyon boldog vagyok, hogy megadhattam neki, hogy utolsó napjaiban is legyen igazi OTTHONA. Velem”

Elmondta, hogy nagyon szerettek beszélgetni, nézték a híreket, pezsgőztek, és mogyorót ettek. Remek lakótárssakká váltak, és a férfi a hölgyet haláláig gondozta. Kapcsolatuk egy anyuka-nagymama kapcsolatra hasonlított, hiszen az idős hölgynek sosem lehettek unokái.

Hirdetés

A férfi ezzel a képpel emlékezett Normára halálának harmadik évfordulóján:

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Chris Salvatore (@chrissalvatore)

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés