A 42 éves nő hármasikreket vár: az orvosok könyörögnek neki, hogy vetesse el az egyik babát, ám ő…

Hirdetés

Christy és párja, Ryan nagyon hosszú ideig próbálkoztak, hogy gyermekünk szülessen, azonban sokáig nem jártak sikerrel.

Ők azonban nem adták fel, és végül mesterséges úton is megpróbálkoztak. Ekkor pedig végre csoda történt, a beavatkozást siker koronázta!

Hirdetés

Ráadásul az ultrahangfelvétel két magzatot is mutatott! Itt azonban még nem ért véget a történet, mert a 12. héten egy harmadik kisbabát is észrevett az orvos a felvételen…

Ennek azonban már nem örültek annyira a szakemberek. Az összes körülmény figyelembevételével ugyanis a babák élete veszélyben forgott, igen magas volt annak az esélye, hogy a háromból akár két baba is elhunyhat.

Ezért az orvosok igen nyomatékosan felvetették a szülőknek, hogy vetessék el a három gyermekből az egyiket, annak érdekében, hogy a másik kettő épen és egészségesen világra jöjjön.

Hirdetés

A pár sokat vívódott, hogy eleget tegyenek-e az orvosok kérésének, azonban végül arra jutottak, hogy képtelenek választani, és mindhárom gyermeket meg szeretnék tartani, ha már egy életen keresztül próbálkoztak.

Végül döntésük szerencsésnek bizonyult, az alábbi videón láthatod a három egészséges kicsit:

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés