A brit asztrológus, aki a járványt is megjósolta, azt mondja, ilyen lesz a következő hat hónapunk

Hirdetés

A brit asztrológus, aki a járványt is megjósolta, azt mondja, ilyen lesz a következő hat hónapunk

2019-ben Jessica Adams nyilvánosan azt jósolta, hogy egy vírus megzavarja a világ nyugalmát. Megjelölt egy kulcsfontosságú dátumot is, 2020. január 10-ét, és, mint végül kiderült, ezen a napon halt meg a Covid-19 első megerősített áldozata Vuhán városában, Kínában.

Hirdetés

Ez év februárjában Jessica Adams, brit asztrológus, teljesen átalakította addigi életét. Felére csökkentette a munkaidejét, minden programot lemondott, ami a napirendjén szerepelt – beleértve egy nagyszabású hétvégi bulit is, amit neki kellett volna megszerveznie egy barátjának, március elején. Végül pedig elhagyta Londont, és Tasmániába költözött két kutyájával.

„Tudtam, mi következik. Követtem a saját tanácsomat.” – mondja a nő.

„A 2020-as év olyan volt, mint Edvard Munch Sikoly című festménye. Olyan szélsőséges volt, hogy nem tudtam, egyáltalán nyilvánosságra hozzam-e. De ez a munkám, ez a feladatom. Figyelmeztetni akartam az embereket. Beszélni akartam nekik a nyugdíjaikról, megtakarításaikról, kölcsönökről, hogy készen álljanak, még mielőtt a világ a feje tetejére állna.” – tette hozzá Jessica Adams.

Hirdetés

Sajnos azonban nem sokan tulajdonítottak jelentőséget a szavainak, mivel az 56 éves Jessica nem közgazdász, politikus vagy virológus, hanem asztrológus. Mindössze körülbelül hárommillió követője hitt neki, mások átverésnek tartották a jóslatát.

A brit asztrológus azt is elmondta, hogy minden asztrológus, aki hisz a saját jóslataiban, rájött volna, hogy 2020 a sokk és a változás éve lesz, még akkor is, ha nem jósolták volna meg konkrétan a vírust, ahogy ő tette.

Azt is hozzátette, hogy a Covid-19-re nem lesz védőoltás, hanem egyszerűen megtanulunk együtt élni a vírussal.

A brit asztrológus az „októberi meglepetést” is megjósolta a Fehér Házban

Az év elején megjósolt egy „októberi meglepetést” is, ami az amerikai elnökválasztás körül történik majd, és ami akár Trump bukását is jelentheti. „Hogy mi az októberi meglepetés? Betegség és lemondás.” – írta, és ismét megjelölt egy dátumot, 2020. október 1-jét, amely, mint kiderült, éppen az a nap volt, amikor Donald Trumpnál diagnosztizálták a Covid-19-et. Lehetséges, hogy ez csak véletlen egybeesés volt. De néhány évvel ezelőtt Jessica a Brexitet is megjósolta. 2017-ben pedig előre látta a brit királyi család szétesését, a hercegek közötti konfliktust.

Hirdetés

„Vilmos és Harry hercegek között nem lesz megbékélés.” – jelentette ki az asztrológus.

Az amerikai választásokat „teljes katasztrófának” látja. „Ilyen mértékű káoszt utoljára 2000-ben, a Bush kontra Gore választásokon láttam.” – mondja.

„De a vezetés nem republikánus lesz, és nem Trump lesz majd hatalmon. A közösségről és az egyenlőségről, a feminizmusról, a nőkről és a színesbőrűekről szól majd ez az időszak. Az új elnök olyan lesz, mint Robin Hood!” – tette hozzá.

Milyen változások várhatók a következő évben?

Az emberek boldogabbak lesznek, jobban a tudatában lesznek mindannak, ami körülöttük történik, ugyanakkor az Egyesült Királyság négy, különálló országra bomlik, és Olaszország nagy valószínűséggel kilép az Európai Unióból.

De mindez csak a téli ünnepek után következik majd be.

„A karácsony fantasztikus lesz.” – mondja az asztrológus. „Szenteste előtt három nappal kezdenek megváltozni a dolgok. Olyan ciklusokat látunk majd, amelyeket évtizedek óta nem láttunk. Minden a barátságokról, a csoportokról és a globális biztonságról szól majd. A Föld végre valóban egységes lesz!”

“Ez a mostani ciklus sokban hasonlít a második világháború időszakához, csak a háború nélkül. Ez a ciklus pedig 2026-ban ér véget.” – mondta el Jessica Adams a Daily Mailnek.

„Ez egy teljes és tökéletes fordulat. Minden megváltozik. A következő évben sok mindennek örülhetünk majd. Egy teljes és tökéletes fordulat ez, ami szélsőséges ugyan, de minden rendben lesz.”

Mindenesetre a világszerte jelenleg uralkodó bizonytalanság, és a nem túlságosan biztató kilátások mellett talán valóban ránk fér egy jó adag optimizmus, és az a pozitív hozzáállás, ami Jessica szavaiból árad.

Hirdetés

Hozzászólások: