A cellájában akasztotta fel magát a győri pedofil, búcsúlevelet is hagyott

Hirdetés

Fotó: RTL

Nyolc nappal azt követően, hogy jogerősen kilenc év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, saját cellájában követett el öngyilkosságot a győri pedofil.

Hirdetés

A Blikk értesülései szerint a férfi szerdán, a hajnali órákban követett el öngyilkosságot, nyolc nappal azt követően, hogy június 22-én kilenc év letöltendő szabadságvesztésre ítélték gyermekek megrontása miatt.

Hirdetés

A bulvárlap értesülése szerint a férfit a rendőröknek sikerült lebuktatni azzal, hogy csőbe húzták még március végén. Eredetileg ugyanis az elkövető úgy tudta, egy „vásárolt” 10 éves fiúval fog szexuális kapcsolatot létesíteni egy lakókocsiban, ám helyszínre érve már az egyenruhások várták.

Dr. Benkő Péter, a férfi ügyvédje a lapnak megerősítette a hírt, hogy a férfi öngyilkosságot követett el. Mint mondta, zárkája mosdójában vetett véget önkezűleg az életének, és bár többen is voltak a cellában, nem látott rá erre a helyiségre senki, így a haláleset szinte elkerülhetetlen volt.

Hirdetés

Az ügyvéd elmondta, hogy megtalálták a férfi búcsúlevelét is, melyből egyértelműen kiderült, hogy a súlyos ítélet miatt döntött az öngyilkosság mellett. Hozzátette: kiderült az is, hogy nehezményezte a bíró állítólagos személyeskedő megjegyzéseit.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is közleményt adott ki az eset kapcsán, melyben közölték, hogy a személyzet megpróbálta a lehető leggyorsabban megkezdeni a segítségnyújtást, nem lehetett már megmenteni a férfi életét.

Hirdetés

A 42 éves férfi egyébként a Snapchat nevű közösségi médiafelületen vette fel a kapcsolatot egy olyan közvetítővel, akiről tudta, hogy megrendelésre tud neki olyan kiskorúakat hozni, akikkel szexuális kapcsolatot létesíthet.

A végül öngyilkosságot elkövető pedofil kifejezetten 10-11 éves kisfiút keresett szexuális együttlétre, melyre a pénzt sem sajnálta volna: minden megkezdett 3 óráért 60 ezer forintot fizetett volna. Utóbb az is kiderült, hogy a férfi a közvetítőnek már korábban küldött gyermekpornográf tartalmat, sőt, már ítélet is született ellene hasonló ügyben.

Hirdetés

Hozzászólások: