A cigánycsuk lett a 2021-es év madara

Hirdetés

A négy évtizede futó programban a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: a cigánycsuk mellett a kis őrgébicsre és a sordélyra.
A cigánycsukot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának – közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME 1979-ben indította el az “Év madara” akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A négy évtizede futó programban a lakosság tavaly három fajra szavazhatott: a cigánycsuk mellett a kis őrgébicsre és a sordélyra – olvasható a közleményben.

Hirdetés

A szavazáson győztes cigánycsuk a mezei verébnél kicsit kisebb méretű madár. A nászruhás hím feje, torka és háta fekete, begye és melle rozsdavörös, széles nyakfoltja, keskeny szárnycsíkja és farkcsíkja fehér.

Apró rovarokból, pókokból, hernyókból álló táplálékát a növényzet csúcsáról lerepülve többnyire a talajon fogja meg.

A sík, domb- és hegyvidékek nyílt, gazos-bokros területek jellegzetes madara. A zárt erdőkből és a monokultúrás agrártájból hiányzik. Száraz növényi szálakból álló fészkét a tojó a talajra, fűcsomó tövébe építi. Évente kétszer is költ. Fészekalja alkalmanként 4-7 tojásból áll.

Hirdetés

Rövid távú vonuló, a telet az európai és észak-afrikai Mediterráneumban tölti. Az őszi vonulás nagy része szeptember-októberben zajlik, a fiatalok kóborlása már augusztusban elkezdődik. Tavasszal az első példányok korán, február végén és márciusban megérkeznek, egyes példányok át is telelhetek.

A természetvédők közleménye szerint a magyar állomány az 1999-2019 közötti 21 évben 54 százalékkal csökkent, napjainkban 195-210 ezer párra tehető. Megfogyatkozása hátterében a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása, a gazos-bokros élőhelyek megszűnése, beszántása, továbbá a növényvédőszerek okozta rovartáplálék-hiány áll.

Hirdetés

Annak érdekében, hogy ez a folyamat megállítható és megfordítható legyen, elsősorban a nagyüzemi mezőgazdaság keretein belül is alkalmazható olyan természetkímélő gazdálkodási módszereket kell szélesebb körben alkalmazni és az Európai Unió agrártámogatási rendszerén belül finanszírozni, mint a szegélyélőhelyek meghagyása és ezek területének növelése a mezőgazdasági táblák szegélyének kezeletlenül hagyásával, a gyepek és gazosok égetésének további tiltásával – olvasható az MME közleményében.

MTI


Hirdetés

Hozzászólások: