A Farm VIP után új életet kezd – vidéki gazdaságba költözne Kapi Levente

Hirdetés

Fotó: TV2

„Most már szabadulnék a városból” – Kapi Levente vidéki álma valóra válik

Úgy tűnik, a Farm VIP valóságshow valóban nyomot hagyott egyik korábbi szereplőjében. Kapi Levente, aki a műsor legutóbbi évadában tűnt fel, most belevágott egy vidéki álom megvalósításába: telket vásárolt, és gazdaságot szeretne építeni rajta.

Az influenszer a Mokka pénteki adásában mesélt arról, hogy már korábban is eljátszott a gondolattal, hogy maga mögött hagyja a fővárosi nyüzsgést, de a TV2 műsora adott neki végső lökést. A 500 négyzetméteres telekre házat, veteményest, virágoskertet és tyúkudvart is tervez.

„Valahogy mindig is közel állt hozzám a természet. Most így a Farm is ráébresztett arra, hogy igenis ez a célom, mert teljesen más millő, mint a város” – mondta őszintén, majd hozzátette: jelenleg már alig várja, hogy kiszabaduljon Budapestről.

A telken már megkezdődtek a munkálatok. Kapi Levente egyelőre fűnyírással és tereprendezéssel foglalkozik, de saját kezűleg betonozik is, és nyáron akár sátorban is kint aludna – csak a „buli kedvéért”.

„Füvet vágni járok egyelőre oda. Kell tereprendezés is, de mindent a két kezemmel csinálok, a betonozástól kezdve. (…) Én tervezek nyáron kiköltözni sátorban, már csak a buli kedvéért is. Nyilván hazajárok fürödni meg öltözködni, de amikor szabadidőm engedi, szinte nyaralás jelleggel” – mesélte nevetve.

A fiatal influenszer úgy érzi, most talált igazán rá arra az életre, amelyben ki tud teljesedni – a saját tempójában, a természet közelségében.



Hirdetés