A felesége miatt dobta új szerelmét Lagzi Lajcsi

Hirdetés

Fotó: Life TV/Összezárva Hajdú Péterrel

A Blikk számolt be arról, hogy több mint egy év után újra szingli lett Galambos Lajos. A zenész és új párja kapcsolata azonban véget ért, tudta meg a lap. Mint kiderült, a nő nehezményezte, hogy Galambos jó viszonyban maradt válása után volt feleségével.

Hirdetés

– Ő sajnos nem vette jó néven, hogy én a volt feleségemmel jó viszonyt ápolok és együtt vacsorázom vele. A showbizniszben dolgozik, ezért azt meg pláne nem értette meg, hogy emiatt miért magyarázkodom a sajtóban, és hangoztatom, hogy Bogival továbbra is egy család vagyunk. Ebből kifolyólag több vita is adódott közöttünk, amit tovább fokozott, hogy néhány jó barátja nem a legjobb szándékkal – sőt volt, aki irigységgel – véleményezte, amit a médiában nyilatkoztam.

A szüleimtől és a nagymamámtól azt tanultam, hogy mindig a család az első, és azt gondolom, ezt egy válás sem befolyásolhatja. A kislányom pedig azért osztotta meg ezt a videót, mert jó érzéssel töltötte el, hogy annyi év után ismét együtt van a családja – kezdte a Blikknek Lajcsi, akinek párja, Julika ezt nem nézte jó szemmel.

Hirdetés

– Őszintén nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert bár még nem költöztünk össze, sok időt töltöttünk együtt, és azt mind ketten nagyon élveztük. Az eszem viszont azt súgta, ez volt a helyes döntés, mert egyikük sem akart változtatni a dolgokon. Ismert ember vagyok, a sikereimet pedig a sajtónak is köszönhetem, hiszen támogatta az előrelépésemet, és a mai napig végig kíséri az életemet, a jó és a rossz dolgokkal kapcsolatban is.

Úgy érzem, ezek után tartozom annyival, hogyha felvetődik valami velem kapcsolatban, azt inkább megmagyarázom, mintsem hagyom, hogy elkezdjenek találgatni. Ezt viszont csak kevesen értik meg. Tudom, hogy nem könnyű velem, de vagy így kell fogadni, a szenvedélyemmel együtt, vagy sehogy – vallotta be a zenész.

A trombitaművész a történtek ellenére sem változtat, továbbra is jó kapcsolatban marad a feleségével. Nem állhat a családja és közé senki. Péntek este vele és három gyermekével együtt vacsorázott Budapest egyik elegáns éttermében, ahol középső fia, István 21. születésnapját ünnepelték.


Hirdetés

Hozzászólások: