A fiatal lány autó balesetben életét vesztette. A hatóság megrendítő dolgot talált az okostelefonján
Hirdetés
Angelina sok szempontból egy átlagos fiatal lány volt, ám fiatal kora (19 éves volt) ellenére kitűnt azzal, hogy mennyire gondoskodó, és mennyire érdekli más emberek sorsa.
Hirdetés
A helyi templomban segített a gyerekek gondozásában, pszichológiát tanult, és hosszú távon is az segítő szakma mellett kötelezte el magát. Boldog volt az élete, szerette a barátját és új munkáját, nagyon sok terve is álma volt az életben.
Azonban mindez egy csapásra véget ért, amikor autójával balesetet szenvedett, és egy fának ütközve életét vesztette. A hatóság számára gyanúsak voltak a baleset körülményei, ezért részletesen kivizsgálták a történteket.
Kikérdezték a szülőket is, hogy nem mondott-e nekik valami különöset a balesetet megelőzően. A szülők elmondták, hogy a legutolsó beszélgetésünk során a lány nem viselkedett furán.
Hirdetés
A legutolsó üzenet, amit az életében hagyott, az egy szöveges üzenet volt, amit az eső barátjának küldött, és csak annyit tartalmazott, hogy már alig várja, hogy találkozzanak!
A hatóságok azonban sokkoló feltétel felfedezést tettek: kiderült, hogy az sms írása közben tért le az autó az útról, és a lány ekkor szenvedett halálos balesetet.
A rendőrség fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy legyen ez mindenki számára intő példa, és senki se legyen olyan felelőtlen, hogy vezetés közben SMS-t ír vagy telefonál!
Hirdetés