A budapesti Fidesz-szavazók 22 százaléka a kormány munkáját egyesre vagy kettesre értékelik. Emellett minden második fővárosi lakos úgy gondolja, hogy kevesebbet engedhet majd meg magának a következő időszakban.
A válaszadók egyharmada pedig attól is fél, hogy miként fizeti majd ki a rezsiszámláit, valamint a 69 százalékuk nem ért egyet azzal, hogy az átlagfogyasztás felett emelkedik a rezsi ára.
Hirdetés
A válaszadók negyede szerint „elviselhetetlen nehézséget” okoznak majd az új árak. A kialakult helyzetért pedig a többség Oroszországot és a kormányt hibáztatja, ezek közül mindegy negyedik szavazó fideszes.
A budapestiek többsége is úgy látja, hogy a kormány nem kezeli jól a válságot. Egy ötfokú skálán 1-es osztályzatot 43 százalék, 2-est 11 százalék adott. A fővárosi fideszesek 22 százaléka ötös skálán egyessel vagy kettessel értékelte a kormány válságkezelését.
Hirdetés