A gazdag házaspár kigúnyolja a szegény anyát a pénztár előtt. Ám a mögötte álló nő kérdése mindent megváltoztat

Hirdetés

Így még nem alázták meg saját magukat.

A történetet Lindsey mesélte el, aki éppen a sorban állt egy bevásárlóközpontban, miközben előtte egy láthatóan szegény anyuka az 5 gyerekével, míg mögötte egy divatosan öltözött, gazdag házaspár.

Hirdetés

Lindsey meghallotta a mögötte hangosan beszélő párt, amint az anyukát kritizálta. Addig fel sem tűnt neki, hogy az anyuka gyerekei nyilvánvalóan más-más apától valóak, amíg erre fel nem hívták a figyelmét:

„Szerinted hány apukát evett már meg, hogy kapjon támogatást? Még rendesen felöltöztetni sem tudja azokat a gyerekeket. Csak várj, mindjárt előkapja az ételjegyeket is, amiket nekünk kell fizetni, hogy őt eltartsa a rendszer…”

Ekkor Lindsey látta, ahogy a nő különválasztja az olcsó ruhadarabokat az élelmiszerektől. Alaposabban is megnézte a gyerekeket. Kettőnek ugyan olyan hajszíne volt, mint a nőnek. Valóban elővette a segélyt, és azzal próbált fizetni az élelemért, de nem tudta, hogyan kell használni a jegyeket és befejezni a tranzakciót az önkiszolgáló gépen.

„Na, így megy el az adónk.” – hallotta a háta mögül.

Hirdetés

Ekkor Lindsey odalépett a kínlódó anyához:

„Örökbe fogadta a gyerekeket? Nekem 9 van, higgye el, megértem.”

„Nevelőanya vagyok.” – jött a válasz. „3 napja érkeztek. Ételt adtak nekünk, de a gyerekeknek ruhákra volt szükségük, de még nem érkezett meg a pénz. Még új nekem az egész, ezt a gépet, meg a jegyeket sem használtam még.

„Gyönyörű gyerekek, örülök, hogy van családjuk!” – mondta Lindsey, majd megmutatta a nőnek, hogyan kell használni a gépet.

Ezután az anyuka mindegyik gyerekre ráadta az új kabátjukat, majd elmentek.

Hirdetés

Lindsey ekkor hátrafordult a gazdag párhoz, és kimondta, amit már nem tudott magában tartani:

„A gyerekek? Elvesztették a jogot, hogy a szüleikkel éljenek napokkal korábban, és nincs senkijük, csak ez a nő! A ruháik? Valószínűleg az egyetlen ruhájuk, amijük van, és ebben kellett elhagyniuk az otthonukat. Az a nő? befogadott 3 gyereket a sajátjai mellé, ahol biztonságban élhetnek, és nem kell fázniuk és éhezniük. Az ételjegyek? Két gyereket nevel, és még elvállalt másik hármat, mégis miből fizesse ki? Nincs elég olyan ember, mint ő! És még ha az összes gyerek az övé lenne, és „elfogyasztott” volna több apukát is, azok a gyerekek akkor sem érdemelnék meg, hogy fázzanak vagy éhezzenek szerintem!”

Forrás: Harmonikum


Hirdetés

Hozzászólások: