A japán Microsoftnál bevezették a 4 napos munkahetet – 40%-kal nőtt a teljesítmény
Hirdetés
Japánban elsőként a Microsoft alkalmazottai próbálhatták ki a rövidített munkaidőt. A 4 napos munkahét elképesztő eredményt hozott.
A japán Microsoftnál 2019 augusztusában a „Work-Life Choice Challenge Summer 2019” elnevezésű program keretén belül kísérleti jelleggel bevezették a 4 napos munkahetet, adta hírül a cnbc.com.
Ugyanannyi fizetésért csak 4 napot dolgoztak…
A cég több mint 2300 munkavállalója az öthetes program alatt minden péntekre extra szabadnapot kapott. Egyszer sem kellett pénteken dolgozniuk, de a fizetésüket ugyanúgy megkapták, és az éves szabadnap keretük is megmaradt.
A kísérlet hatalmas sikerrel zárult, a munkavállalók teljesítménye 40 %-kal nőtt, a munkavállalói elégedettség pedig 92 %-ra ugrott. Az ötletet természetesen mindenki boldogan fogadta.
Hirdetés
„A rövidebb munkahét bevezetésével szeretném elérni, hogy az alkalmazottak kevesebbet dolgozzanak, és megfelelően ki tudják magukat pihenni, fel tudjanak töltődni. Szeretném, ha megtapasztalnák, hogyan tudják 20 %-kal kevesebb idő alatt ugyanazokat az eredményeket elérni” – mondta Takuya Hirano, a Microsoft Japan.
Az öt napos munkahét világszerte mélyen beépül a munkakultúrába, bár a tanulmányok újra és újra bebizonyítják, hogy nem olyan hatékonyak, mint a rövidebb munkanapok.
4 napos munkahét = motiváltabb, boldogabb, hatékonyabb alkalmazottak
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet már 2018-ban közreadott egy jelentést, melyben kutatási eredményekkel támasztották alá a rövidebb munkaidő előnyeit a munkavállalókra, munkaadókra és az egész társadalomra nézve.
„A rövidebb munkaidő esetén kevesebb az egészségügyi probléma, ami csökkenti az egészségügyi költségeket. Javul az emberek munka- és magánélet egyensúlya, ennek hatására elégedettebbek, motiváltabbak és produktívabbak lesznek.
A gazdaság zöldebbé tételéhez is hozzájárul
Mind emellett a gazdaság zöldebbé tételéhez is hozzájárul, mivel az irodák szénlábnyoma rendkívül magas.
Hirdetés
Mivel a munkanapok száma 20 %-kal csökkent, ennek hatására a nyomtatott papírok mennyisége 58 %-kal, az energia-fogyasztás pedig 23 %-kal csökkent.
A 4 napos munkahét nemcsak a munkavállalók jólétéhez járult hozzá, hanem a vállalkozások számára is előnyös, valamint környezetvédelmi szempontokból is pozitív hatású, mivel ezáltal jóval kevesebb erőforrást használnak fel a cégek.
Forrás: impressmagazin.hu
Hirdetés