A kamaszlány, aki 13 évesen szült, elképeszti az osztálytársait azzal, hogy a szalagavatóra elviszi aranyos kislányát

Hirdetés

Kayleigh Snaith csupán 13 éves volt, amikor teherbe esett, és úgy döntött, hogy megtartja a babát. Az a helyzet, amibe Kayleigh került, nemcsak egy fiatal lány számára ijesztő, de a szülei és szerettei számára úgyszintén.

A The Mirror számolt be Kayleigh esetéről. A cikkben Kayleigh elmondja, hogy nem volt könnyű fiatal anyaként a kislányával. Beszélt arról, hogy milyen érzés otthon anyaként és a gyermekkel szemben felnőttként viselkedni, majd iskolába menni, ahol maga is diák és gyerek még. Elmondása szerint az osztálytársai “undorító”-nak találták.

Hirdetés

A most 16 éves Kayleigh az Egyesült Királyságban, a Durham megyei Stanley-ben él.

Kayleigh már terhessége elején rájött, hogy egy komoly kihívással kell szembenéznie – igyekezett eltitkolni állapotát a szülei, más felnőtt családtagok és a tanárok elől.

Teljes hat hónapon át rejtegette a terhességét. Édesanyja maximálisan támogatta, amint tudomására jutott a helyzet, és a baba gond nélkül megszületett.

Kayleigh lánygyermeke 2016 májusában született meg. A vidám, vagány kislány a Harley nevet kapta, és anyukája nagyon örült neki. A kamaszlány elmondása szerint nem szégyenkezik amiatt, hogy gyermeket szült.

Hirdetés

Harley immáron három éves. Édesanyja úgy döntött, más ifjú anyák felé azt az üzenetet kívánja közvetíteni, hogy ne szégyenkezve éljék életüket. Kayleigh ezenfelül a középiskola befejezését is meg szerette volna ünnepelni.

Kayleigh egy gyönyörű fehér ruhát adott Harley-ra, mert azt szerette volna, hogy úgy nézzen ki, mint egy kis hercegnő – illetve azt, hogy a kislány emlékezzen mindarra a szeretetre, amiben e különleges alkalommal része volt.

Az anya-lánya kettős együtt ment el Kayleigh szalagavatójára. Kayleigh meg akarta mutatni mindenkinek, hogy számára a kislánya a legelső, és azon igyekezett, hogy a kicsi is olyan pompásan érezze magát a szalagavató napján, mint ő maga.

Hirdetés

Mi a te véleményed Kayleigh és Harley helyzetéről, és arról, hogy együtt mentek el a szalagavatóra? Mutasd meg a cikket barátaidnak és családtagjaidnak is.


Forrás: apost.com

Hirdetés

Hozzászólások: