„A két család úgy döntött, hogy a gyerekek legyenek együtt a sírban is” – Közösen temették el a verőcei hajóbaleset fiatal szerelmespárját

Hirdetés

Fotó: MTI/Lakatos Péter

A verőcei tragikus hajóbaleset áldozatai között volt egy fiatal szerelmespár is, akiket a családjaik döntése értelmében együtt helyeztek örök nyugalomra. „A két család úgy döntött, hogy a gyerekek legyenek együtt a sírban is, még ha csak így is. Így Bogi koporsójába Marci néhány ruháját is betettük, Marcit pedig Bogi ruháival együtt temették el” – mondta a lány édesanyja a Blikknek.

Hirdetés

A szerelmespár tragédiája Verőcénél történt, ahol egy szállodahajó ütközött egy másik hajóval, ami sajnos halálos áldozatokkal járt. A baleset hét áldozatot követelt, köztük a fiatal szerelmespárt, Bogit és Mártont. Bogi az isaszegi temetőben nyert végső nyughelyet, koporsójában helyet kapott szerelmének, Mártonnak a ruhája is.

A temetés előtt Melinda, a lány édesanyja, látogatást tett egy halottlátónál, aki állítólag kapcsolatba lépett a túlvilágon lévő lányával. A médiumon keresztül Bogi kérte, hogy mellé tegyék azt a fotót, amin a szerelmével együtt szerepelnek, és egy gipszangyalkát is, amit még nagymamájától kapott. „Ennek a kis szobornak a létezéséről rajtunk kívül senki nem tudott” – osztotta meg megrázottan Melinda, aki ezek után természetesen teljesítette lánya utolsó kérését.

Hirdetés

Melinda hamarosan újra beszél a médiummal, reménykedve, hogy többet tudhat meg a baleset körülményeiről. Kérdések merültek fel az olasz kapitány túlélésével kapcsolatban, valamint azokról a körülményekről, amelyek a többi áldozat halálát okozták. Az édesanya szerint hat áldozat sérülései okozták halálukat, míg egyikük vízbe fulladhatott, amit a kapitány esetlegesen megakadályozhatott volna, ha időben megáll a hajóval.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés