A kormány ismét rámegy a vidéki kisboltokra

Hirdetés

Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében – mondta Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI szerint.

Hirdetés

Új támogatási pályázatot hirdetett a kormány a falusi boltok segítésére. A lehetőséggel minden olyan kisbolt élhet, amely 2000-nél kevesebb lakosú településen működik, nem csak azok, amelyek 2021-ben kaptak támogatást. Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el. Az összkeret 8 milliárd forint lesz a pályázatokra – derült ki Gyopáros Alpár beszámolójából.

A kormány a nehéz gazdasági helyzet ellenére továbbra is elkötelezett a magyar vidék és a kistelepülések támogatása mellett, ezért a Magyar falu program folytatódik – jelentette ki a kormánybiztos.

Hirdetés

Majd azt mondta, hogy a pályázatok a Bethlen Gábor Alapkezelő oldalán jelennek meg, az egyszerűsített dokumentumok kitöltéséhez nem kell szakértő segítségét igénybe venni, ezért a pályázatírás költsége nem elszámolható.

Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2021-es pályázati felhívásnak köszönhetően jelentős állami támogatással és csekély önrész vállalásával 50 milliárd forintot meghaladó kisbolt fejlesztések valósultak az országban, 1450 helyszínen.

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés