A lakók kétharmadának pozitív lett a tesztje a Rózsa utcai otthonban

Hirdetés

Rózsa utcai idősotthon   –   Szerzői jogok  Balogh Zoltán/MTVA 

A Budapest 6. kerületében lévő Rózsa utcai idősotthon 94 lakójából 60-nak lett pozitív a koronovírus-tesztje a főváros saját forrásból végzett szűrésén. A Főpolgármesteri Hivatal szombati közleménye szerint négy embernek vannak tünetei, őket kórházba vitték – a többiek jól vannak.
Az intézmény – a tiszti főorvossal egyeztetve – szigorú karanténszabályokat vezetett be. Az idősotthon vezetése hangsúlyozta: megtesznek mindent az előírásoknak megfelelően az idős emberekért és a járvány terjedésének megakadályozásáért- írja az Euronews

A közlemény szerint Karácsony Gergely főpolgármester azt a tájékoztatást kapta, hogy a Rózsa utcába – ahogyan a Pesti úti idősotthonba is – küldtek vissza kórházból beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírus-tesztet.

Hirdetés

A Budapest 6. kerületében lévő Rózsa utcai idősotthon 94 lakójából 60-nak lett pozitív a koronovírus-tesztje a főváros saját forrásból végzett szűrésén. A Főpolgármesteri Hivatal szombati közleménye szerint négy embernek vannak tünetei, őket kórházba vitték – a többiek jól vannak.
Az intézmény – a tiszti főorvossal egyeztetve – szigorú karanténszabályokat vezetett be. Az idősotthon vezetése hangsúlyozta: megtesznek mindent az előírásoknak megfelelően az idős emberekért és a járvány terjedésének megakadályozásáért.

A közlemény szerint Karácsony Gergely főpolgármester azt a tájékoztatást kapta, hogy a Rózsa utcába – ahogyan a Pesti úti idősotthonba is – küldtek vissza kórházból beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírus-tesztet.

Karácsony: “nincs idő a késlekedésre”
A budapesti városvezetés szerint nincs már idő késlekedni, a kormánynak azonnal meg kell változtatnia a szűrést tiltó, azt “felesleges költségnek” minősítő álláspontot és el kell rendelnie az ország összes idősotthonának szűrését.

“Rendeljék el az ország összes idősotthonának szűrését! Most!” – írta a főpolgármester Facebookján, ahol azt is közölte, hogy a főváros folytatja az otthonban élő idős emberek szűrését – saját forrásból.

Vizsgálat a Pesti úti otthonban
Az országos tisztifőorvos kivizsgáltatja, hogy megfelelő orvosi ellátást kaptak-e a Pesti úti idősotthon lakói, Müller Cecília szombaton ismertette: a jogszabály szerint a 200-nál több embert gondozó intézményekben teljes, nyolcórás főmunkaidőben dolgozó orvost kell biztosítani. A 100-200 embert gondozó otthonokban heti hat órában, az ennél kevesebb gondozottat ellátó intézményekben pedig négy órában kell orvosi ellátást nyújtani.

Hirdetés

Pénteken további 56 gondozottnál állapították meg a betegséget, őket a Dél-pesti Centrumkórházba, a Korányi intézetbe és a Bajcsy-Zsilinszky kórházba vitték. Csütörtökön pedig 126 idős lakót kellett kórházba szállítani.

Müller Cecília közölte azt is, hogy a honvédség bevonásával teljes fertőtlenítést rendelt el a Pesti úti otthonban. Emlékeztetett arra, hogy problémák voltak az orvosi ellátással, ez is hozzájárulhatott a tömeges megbetegedéshez. Mint mondta, ellenőrizni fogják, hogy a fenntartó fővárosi önkormányzat végrehajtja-e az azonnali rendelkezéseket.

Forrás: hu.euronews.com

Hirdetés

Hozzászólások: