A lány posztolt egy szelfit a lovával, de miután megláttak rajta valami szörnyűséget, lájkok helyett feljelentés lett a jutalma
Hirdetés
Nem akartak hinni a szemüknek.
A huszonkét éves Charlotte McPherson (Birmingham, Anglia) úgy írja le magát, mint egy állatszerető és szenvedélyes lovas. Aztán az egyik lovas rendezvényen Thor nevű lova hátsüját takaró fedte. Ez egy kicsit furcsa volt, de még senki nem gondolt rosszra.
Ám, később készített egy szelfit, amit feltett a Facebookra, és ez kiverte a biztosítékot. Ezen már Thor egész teste látszott. A ló csont és bőr volt, de még valami ennél is rosszabb dolgot fedeztek fel a fotón.
Miután az állatvédelmi hivatal (RSPCA) is tudomást szerzett Charlotte és Thor szelfijéről, úgy döntöttek, kivizsgálják az ügyet.
Hirdetés
Nem akarták elhinni, amit találtak! Amellett, hogy a ló vészesen alultáplált volt, jókora tályog volt a hátán, a nyereg helyén. Minden egyes lovaglás keserves kín lehetett számára. Azonnal feljelentették Charlotte-ot állatkínzásért.
Charlotte-ot bűnösnek találták két vádpont miatt is. Így nem tarthat lovat a következő tíz évben, ki kell fizetnie 500 dollárt, valamint 160 óra közszolgálatot kell teljesítenie.
Thort elvitték egy helyre, ahol más bántalmazott állatokat tartottak. Gyógyszereket kapott, és lassan vissza nyerte az egészségét. Egy lenyűgöző állat volt fáradtnak tűnő test alatt.
Thor most már élvezi az új fájdalommentes életét. Rengeteg ételt kap, szabadon mozoghat, és úgy kezelik, ahogy eddig kellett volna. Az éhség és szomorúság napjainak szerencsére vége.
Nehéz megérteni, hogy ez a lány
miért hanyagolta így el ezt az állatot. Szerencsére a hatóságok időben felléptek, és megmentették Thort. És remélhetőleg Charlotte tanult valamit az egész megpróbáltatásból.
Hirdetés
Forrás: harmonikum.com
Hirdetés