A legmagasabb árvízvédelmi készültség jöhet Budapesten. Megbéníthatja egész Budapestet a Duna áradása

Hirdetés

Fotó: Fővárosi katasztrófavédelem / Youtube

A következő hét végén a vízállás a fővárosban is elérheti a harmadfokú árvízvédelmi szintet, mivel az Ausztriában már egy ideje tartó kiadós esőzés miatt komoly árhullámra lehet számítani a Dunán és a mellékfolyóin is.

Hirdetés

A Duna felső részvízgyűjtőire az elmúlt 24 órában több esett, mint azt a korábbi számítások mutatták – írja a vízügyi főigazgatóság, mint hozzátették: a Lajta és a Rába akár a valaha mért legmagasabb vízszintet megközelítő szinten tetőzhet a lap szerint.

Az Országos Vízjelző Szolgálat legfrissebb hidrológiai előrejelzése szerint a következő egy hétben a Duna Nagybajcs és Budapest közötti szakaszán több helyen kell harmadfokú árvízvédelmi készültségre számítani.

Hirdetés

Hétfőtől több helyen is lezárásokra kell számítani.

A védekezésért felelős Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) először a Nánási-Királyok útja védvonal kulissza átjáróinak zárását és egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles agyag háttöltés kiépítését kezdi meg. Az ideiglenes védmű építése miatt hétfőtől a Királyok útját lezárják a közúti forgalom elől a Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint.

A Margit-szigeten is elkezdődik a homokzsákok nagy teljesítményű gépekkel pakolása, és a jövő hét közepén lezárhatják a szigetet a jármű- és gyalogosforgalom elől.

Az alsó rakpartokat várhatóan szeptember 17-én, kedden önti el a Duna, azt már le is zárták, és az árhullám levonulásáig nem is nyitják meg újra.

A ciklon gyors változása megnehezíti a csapadékmennyiség előrejelzését, a vízügy ennek ellenére nagy erőkkel folytatja a felkészülést az érkező árhullámok elleni védekezésre az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombati tájékoztatása szerint.

Hirdetés

Az átvonuló ciklon miatt folytatódott a rendkívül csapadékos időjárás, elsősorban az Alpok keleti és a Kárpát-medence nyugati, illetve északi részén, és még nincs vége az esőzésnek.

Felhívták a figyelmet arra: a ciklon mozgása továbbra is nagyon változó, a hozzá tartozó csapadéksávok között szárazabb területek is előfordulnak, emiatt nagyon nehéz meghatározni, hol és mennyi eső fog még esni. A Duna felső részvízgyűjtőire az elmúlt 24 órában több esett, mint azt a korábbi számítások mutatták. Az aktuális meteorológiai előrejelzés szerint az eddig várt csapadékmennyiséghez képest a Felső-Duna, az Inn, a Traun, az Enns vízgyűjtőjén valamivel több, míg a Lajtán, a Morván, a Rábán, a Vágon, a Murán és a Dráván kevesebb csapadékra lehet számítani.

“A Duna Budapestig tartó szakaszán a harmadfok szintje fölötti vízállás, a Lajtán és a Rábán akár a legmagasabb valaha mért vízszintet megközelítő, a Murán a harmadfok, a Dráván Drávaszabolcsnál pedig az elsőfokú szintje körüli tetőzés valószínű. Budapestnél az alsó rakpartok szintjét várhatóan jövő kedden érheti el a vízszint” – írták.

Forrás: Mandiner / budapest.hu
Borítókép: illusztráció


Hirdetés

Hozzászólások: