A legtöbb autósnak fogalma sincsen, DE EZÉRT 130 EZERRE BÜNTETHETI A RENDŐR AZ AUTÓST!

Hirdetés

Rengeteg pénzre megvághatnak, ha használod a mobilodat vezetés közben. Kiderült, hogy az itthoni 10-20 ezer forintos bírságok eltörpülnek néhány más európai ország büntetési tételei mellett. Van olyan hely, ahol 130 ezerre is megvághatnak, ha telefonozol.

Nem csak súlyos baleseteket, de elég komoly pénzbüntetést is kockáztat az az autós, aki akár Magyarországon, akár külföldön vezetés közben mobilozik. Jelenleg az összes európai országban büntetik a telefonozást, csak a tétel más. A KRESZ szerint

a gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben – ideértve a forgalmi okból történő megállást is – kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.

Hirdetés

Aki ezt megszegi, az 10 ezer forintos helyszíni bírságra és 3 büntetőpontra számíthat. Szabálysértési eljárásban 20 ezer forint lehet a büntetés. Ezzel mi Európában csak kispályásnak számítunk: például Romániában akár egy hónapra is bevonhatják annak a jogosítványát, aki vezetés közben mobilozik, emellett a vétkes sofőrt 9-20 büntetőpontnak megfelelő bírsággal is sújthatják – a legalacsonyabb összeg 125 euró, kb. 40 ezer forint.

A német autóklub, az ADAC összegzéséből kiderül, hogy a legdurvább büntetés az észteknél van, ahol akár 400 euró, 130 ezer forint is lehet a bírság a mobilozásért. Nagy-Britanniában kb. 75 ezer forintnak megfelelő font a büntetése annak, aki mobiltelefonál vezetés közben, Hollandiában is hasonló pénzt kell fizetnie annak, akit elkapnak.

A magyar büntetés még az alacsonyabbak között van, az egész EU-ban Lettországban és Bulgáriában a legalacsonyabb a büntetés, előbbiben 15 euró (4800 forint) a legkisebb tétel, utóbbiban 25 eurótól (8 ezer forinttól) indul a dolog, a cseheknél 40 eurónak megfelelő korona, 13 ezer forint a legalacsonyabb büntetési tétel.

Hirdetés

Hiába a büntetés, rengetegen csinálják

A digitális kor ittas vezetése a menet közbeni mobilnyomkodás: kiderült, hogy a magyarok 40 százaléka pötyög a volán mögött, menet közben – derült ki korábban az Aegon és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság sajtótájékoztatóján, amelyen a biztosító reprezentatív kutatásának eredményeit ismertették. Minden ötödik telefonozó sofőr csetel, vagy posztol a közösségi médiába vezetés közben, sokan pedig még azt sem tudják, milyen szabályok vonatkoznak a vezetés közbeni telefonálásra.

A biztosító kutatásából kiderült, hogy a jelenség a nők harmadára, és a férfiak felére jellemző, tízből nyolcan pedig ismernek olyan sofőrt, aki szokott telefonozni menet közben. A városban élők pörgetik inkább a mobilt: a kistelepüléseken élőkre nem jellemző a dolog. Kiderült, a csetelés inkább a 18-39-es korosztályra jellemző, az idősebbek e-mailt (igen, e-mailt!) szoktak írni vezetés közben, ami sokkal veszélyesebb, hiszen nagyobb odafigyelést igényel, mint az azonnali üzenetküldés.Leginkább a budapesti férfiak telefonoznak,

Ők jellemzően telefonálna, vagy a navigációs alkalmazást használják.

Hirdetés

Rosszul érezzük magunkat, de mégis nyomkodjuk

Az emberek szerint nem tilos a telefont kézben tartani, holott a hatályos szabályok szerint ez kifejezetten tilos. A megkérdezettek többsége azt mondta, hogy veszélyes telefonozni vezetés közben, de 24 százalék szerint nem kockázatos bizonyos szituációkban telefonozni. Ugyanakkor a válaszadók 90 százaléka jelentette ki, hogy lelkiismeret-furdalást érez, ha vezetés közben telefonozik – de többségük így is nyomkodja tovább. 7 százalék mondta csupán azt, hogy egyáltalán nem veszélyes a mobilozás.

Vakon vezetünk

A biztosító vezérigazgató-helyettese, Szombat Tamás arról beszélt, hogy 50 kilométeres tempónál a sofőrök 40-70 métert mennek vakon egy üzenet elolvasása alatt. Az autópályán ez még rosszabb, mert 130-al akár 200 métert is megtehet úgy a kocsi, hogy a sofőr figyelme le van foglalva a mobillal.

Forrás: penzcentrum.hu


Hirdetés

Hozzászólások: