A menyasszony egy hívást kap a templomban, de amikor felveszi, szinte azonnal távozik az esküvőről

Hirdetés

Fotó: Shutterstock

Sok kislány álmodik arról, milyen lesz az esküvője napja. Elképzelik, hogy mit fognak viselni, mit fog játszani a zenekar, és persze azt is, hogy ki lesz a vőlegényük.

Sarah Ray a nagy napján olyat tett, amire senki sem számított.

Hirdetés

Sarah Ray felkészült a nagy napjára Tennessee-ben. Felvette gyönyörű fehér menyasszonyi ruháját, és készen állt arra, hogy elmondja az esküjét, és megházasodjon.

Ám miközben az esküvő zajlott kapott egy telefonhívást. Felvette és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, elszaladt az esküvőjéről. Senki sem értette, mi történt.

Otthagyta a templomot, amely tele volt emberekkel, akik az esküvőjére vártak. A vőlegénye, aki a folyosón várta őt, úgy döntött, hogy megbocsátja neki a sietős távozását. Talán azért, mert tudta, hogy jó oka lehetett rá.

A több száz ember által megosztott fotón az látható, ahogy a menyasszony esküvői ruhájában végigfut az utcán. A hirtelen távozásának oka nagyon is érthető.

Miközben az oltár felé tartott, egy telefonhívást kapott, amelyben közölték vele, hogy édesapja és nagymamája autóbalesetet szenvedett. Tudta, hogy nem hagyhatja magára a családját, és úgy döntött, hogy odamegy.

Hirdetés

Mivel Sarah hivatását tekintve ápolónő azonnal eluralkodott rajta az életmentés ösztöne, és tudta, hogy sietnie kell, hogy a családja mellett lehessen, ha orvosi segítségre lenne szükségük.

Amikor megérkezett a baleset helyszínére, rájött, hogy minden rendben van. Megnyugodott, amikor megtudta, hogy a családja nem szenvedett olyan sérülést, mint amitől tartott.

Családjával együtt visszatért a templomba, hogy az esküvő a tervek szerint folytatódhasson.

Via

Hirdetés

Hozzászólások:

Hirdetés