A nő talál egy szegény mókust, akinek nagyon megnőttek a fogai, és hazaviszi – Nézzétek meg, hogy néz ki most

Hirdetés

Ha látnátok egy állatot aki bajban van, akkor megállnátok segíteni rajta? De ha az egy vadon élő állat lenne és meg is tudna harapni?

Amikor Jannet Talbott meglátott egy mókust a ház udvarában, észrevette, hogy valami nincs rendben vele. Úgy tünt, hogy nehezen tud enni és eléggé le volt fogyva.

Rájött, hogy gyorsan segítenie kell neki.
“Láttam valami furcsát a fejénél”, mondta Talbott. “Megközelítettem és láttam, hogy egy óriási foga van a feje mellett”. Egyik napon az állat etetőben láttam, csak oda kellett mennem és elkapnom.
A szája teljesen katasztrófa volt. A metszőfogai kinőttek a szájából. Amikor evett a fogai hozzáértek az arcához.Szörnyű volt.

A fogai már akkorák voltak, hogy begörbültek. Igazi kín volt neki enni. Ha nem kapja el és nem segít rajta a mókus nem bírta volna sokáig. Jannet elkezdett böngészni az interneten, hogy ő hogyan tudná megszabadítani a hosszú fogaktól.

Hirdetés

Jannet megfogta az állatot, törölközőbe tekerte és megpróbálta megnyugtatni. Tudta, hogy le kell rövidítse a fogait, de tudta, hogy nem lesz könnyű. Simogatta a mókust, hogy megnyugodjon, végül az elkezdett bízni benne.
A mókusoknak nincs ideg a fogában, ezért nem érez fájdalmat a művelet alatt.

Kevesebb mint 10 percbe telt az egész művelet. A mókus nagyon nyugodt volt ameddig levágta a fogait. Nagyon óvatos volt, hogy meg ne sértse a kis állatot.

Minden, amit Jannet akar, hogy a mókusnak egy normális és boldog élete legyen, ezért vissza is engedte a vadonba. Egy ágra szaladt fel és egyből elkezdte dörzsölni az arcát. Mintha nem hitte el, hogy eltűntek az óriási fogai. Másnap újból láttam az etetőnél. Nagyon boldog volt.

A mókus ismét normálisan tudott enni, és úgy tűnt, hogy most már jol lesz.


Hirdetés

Jannet megosztotta ez a történetet a Facebookon, remélve, hogy ezzel másokat is motiválni fog arra, hogy helyes dolgokat tegyenek és segítsenek a rászoruló állatokon. Sokan nem szeretik a mókusokat, mert a madarak ételéből esznek…

Talbottot ez nem zavarja. Úgy véli, hogy minden állat különleges és szükségük van ételre és hogy boldogan éljenek.
Az állatok valóban lenyűgözőek, és ez a történet bemutatja, hogy milyen szoros kapcsolat alakulhat ki ember és állat között. Osszátok meg a mókus történetét, hogy több ember tudjon róla.

Hirdetés

Hozzászólások:

Csatlakozz új Facebook oldalunkhoz.
Előre is köszönjük!
Social PopUP by SumoMe