A nyers hagyma az örök fiatalság forrása és a legerősebb sejtregeneráló! Vegyük csak a leghétköznapibb hagymát…

Hirdetés

A hagymával kapcsolatban az egyik legmaradandóbb benyomásom természetesen gyermekkoromból származik. Emlékszem, hogy az alsó osztályban az egész osztály milyen nagy serénységgel készítette az orosz zöldség- és hússalátát. Úgy esett, hogy a hagymaszeletelés keserves harca az egyik barátomra esett, egy törékeny, kifinomult, valódi arisztokrata fiúra.

Mialatt szeletelte, folytak a könnyei, de olyan nagyon, hogy azt elképzelni sem lehet. Ő ráadásul szemmel láthatóan nem próbált meg sehogy sem „védekezni” a hagyma könnyfakasztó hatása ellen. Áhítattal néztük állhatatosságát a „hagymával vívott harcban”, fejet hajtva kitartása előtt, ami végül is meghozta gyümölcsét, mert az összes hagymát felszeletelte. A történtek hatására sokáig ránézni se tudtam a hagymára, egyszerűen a belsőm tiltakozott ellene…

Hirdetés

„A hagyma mindenféle betegségre megoldást jelent.” Az illóolajok magas tartalma miatt a hagyma valóban képes csodákat tenni. Utánajártam a leghatékonyabb recepteknek, amelyek a vöröshagyma levét tartalmazzák és a test megfiatalítását és megerősítését hivatottak biztosítani. Most örömmel oszthatom meg veletek a kiválasztottakat, letesztelteket. Ismeretes, hogy már Hippokratész is ismerte a hagymát, mint az elhízás elleni hatékony gyógymódot…

A hagyma leve
Hagymás maszk, „a fiatalság forrása”
1. A magas cinktartalma miatt a hagyma képes megújítani a bőrt és helyreállítani annak fiatalságát és rugalmasságát. A hagymás maszk kisimítja a ráncokat, és ragyogóvá teszi a bőrt.

2. Reszelőn reszeljük le a vöröshagymát, majd adjunk hozzá mézet. Arcunkat kenjük be olajjal, legjobb, ha olívaolajat használunk erre a célra. Erre az olajos bőrfelületre vigyük fel a hagymás-mézes pépet. Amikor megszáradt ez a réteg, vigyük fel a következő réteget (előbb az olajat, majd a hagymásat). Ez körülbelül 30 percet vesz majd igénybe. Ezután mossuk le bőrünket meleg vízzel és kenjük be arcunkat olyan krémmel, mely elveszi arcunk hagymás illatát és bőrnyugtató hatású.

3. Ezt a hagymás maszkot 2 napos időközönként alkalmazhatjuk. Egy kúra tíz alkalomból áll. Mivel a hagyma szerves savakat tartalmaz, a bőrre gyakorolt hatása egyszerűen csodás: világosabb, simább lesz, megszabadulhatunk a kis hibáktól, mint például a hegektől, sötét foltoktól, vagy szeplőktől. Az arc szép ovális formája egyre jobban feszessé válik. A maszk nem csak az arcra alkalmazható, hanem testünk minden problémás területre tökéletes megoldás.

Hirdetés

A sejtregeneráló hagymás elixír
1. A vöröshagyma leve tartalmaz többek között aszkorbinsavat, jódot, fironcidokat és quercetin nevű flavonoidot. Emiatt a hagymalé egyedülálló anyag, amely serkenti a bőrsejtek osztódását, illetve regenerálódását.

Elixír készítése és szájon át történő bevitele akkor javasolt, ha bármilyen problémánk van a bőrünkkel, illetve bőrirritációval, krónikus betegségekkel kell szembeszállnunk. Emellett az elixír jelentősen javítja az arcszínt és jelentős mértékben megfázás-megelőző hatással is bír.

2. Elkészítéséhez hámozzunk meg tíz közepes fej vöröshagymát és egy fej fokhagymát. Öntsük fel egy liter tejjel és főzzük közepes lángon körülbelül egy óráig. Ezt követően vegyük le a tűztől, szűrjük le és hagyjuk kihűlni a tejes keveréket. Adjunk hozzá két evőkanál mézet a már lehűlt folyadékhoz. Az elixírt hűtőben tároljuk jól lezárva, lehetőleg üveg tárolóedényben.

3. Az elixírt naponta öt alkalommal fogyasszuk, minden alkalomkor egy evőkanálnyit fogyasszunk el belőle az étkezések között. Ez a csodálatos folyadék nem csak gyógyítja és megfiatalítja a bőrt, hanem a hagyma-tej ital erősíti az immunrendszert és ellenállóbbá teszi az egész testet.

A vöröshagyma tulajdonságai valóban meglepőek. A hagyma tipikus szaga segít a fejfájás esetén is: elegendő belélegezni egy kicsit a hagymás gőzökből és hamarosan érezzük a megkönnyebbülést. Mindezt a fitoncidoknak köszönhetjük, amelyek emellett a könnyeket is okozzák a hagyma vágásakor.

Hirdetés

Ha naponta áttöröljük ujjaink körömágyait a hagyma levével, akkor még a leghasználhatatlanabb, törékeny és repedezett körmöket is megerősíthetjük. És hogy a kezeinknek ne legyen hagymaszaga, csak mossuk le citromlével.

Zsírégető hagymás leves
1. A hagyma serkenti a gyomor-, illetve bélrendszer működését, aktiválja az anyagcserét, eltávolítja a felesleges folyadékot és a méreganyagokat a szervezetből. Nagyon hatásos a hagymás leves étrendbe történő felvétele: ezt a levest minden nap, egy héten keresztül kell fogyasztani, úgy, hogy étrendünket csak az engedélyezett ételekkel egészítjük ki. A hagymás leves segít a súlycsökkentésben, a vér tisztításában, az általános közérzet javításában.

Forrás: ketkes.com

Hirdetés

Hozzászólások: