A pápa szerint lehet, hogy az idei lesz az utolsó karácsonyunk!

Hirdetés

Ferenc pápa azt mondta a Szent Péter téren összegyűlt tömegnek, hogy az idei lehet, hogy az emberiség utolsó karácsonya lesz.

Hirdetés

Komor beszédében a pápa kifejtette, hogy a jelenlegi kaotikus állapot már a „végidők” kezdete, és valószínű, hogy jövőre ilyenkor már felismerhetetlen lesz a világ.

A harmadik világháború kezdetét már korábban bejelentő Ferenc pápa a hónap elején a Szent Márta-házban tartott miséjében „színjátéknak” nevezte az idei karácsonyt.

Korábban decemberben a következő kijelentést tette: „Közeleg a karácsony. Lesznek fények, partik, égősorokkal díszített fák, még betlehemes játékok is – minden a megfelelő díszítésben – miközben a világ folytatja a háborút”.

Hirdetés

A 79. születésnapját csütörtökön betöltő pápa hétvégén a tömeg előtt fejtette ki nézetét: „Míg a világ éhezik, ízzik és egyre jobban káoszba süllyed, fel kell ismernünk, hogy a karácsonyt ünneplők részére lehet, hogy az idei lesz az utolsó”.

Hacsak nem ismerik fel a békéhez vezető utat, együtt kell sírnunk a nap, mint nap növekvő ártatlan áldozatok érintetteivel, és megbocsátásért kell könyörögnünk Istenhez. Ahogyan Jézus és Isten is sír, én is azt teszem”.

Forrás: yournewswire.com

Fordította: Szabó Szilárd


Hirdetés

Hozzászólások: