A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja
Hirdetés
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását – ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
“Hivatalos! Rapport Richárd a mai naptól Romániáért fog játszani! Üdvözlünk a csapatunkban!” – írta angol nyelvű Twitter-bejegyzésében a Román Sakkszövetség.
Hirdetés
Szabó László, a magyar szövetség (MSSZ) elnöke a szövetség Facebook-oldalán közölte, hogy szombat éjszaka, a román szövetséggel egy időben kapta egy e-mailt a Nemzetközi Sakkszövetségtől (FIDE), miszerint “a szervezet tanácsa elutasította a Rapport Richárd zászlóváltásával kapcsolatos ellentmondásunkat, arra hivatkozva, hogy a román beadvány formálisan megfelelt a jelenlegi szabályoknak.”
Hozzátette: ezzel egyidejűleg egy eseti bizottság felállításáról is döntött a FIDE, amely a zászlóváltási szabályok megváltoztatására vonatkozó magyar indítványt fogja megvizsgálni.
Hirdetés
“Jogilag hibásnak, sportszakmailag károsnak tartom az elutasítást, aminek rendkívül rossz üzenete van a világ fiatal sakkozói számára. Megvizsgáljuk, milyen jogi lehetőségeink vannak még, öröm az ürömben, hogy a jelek szerint a FIDE összekapta magát, és kész áttekinteni a jelenlegi zászlóváltásra vonatkozó szabályát, amely szerint elég egy lakásbérleti szerződés abban országban, melynek színeiben a sportoló játszani akar. Ez tarthatatlan, ezért azt javasoltuk, hogy legalább egy év állampolgárság kelljen ahhoz, hogy valaki egy másik ország sakkozója lehessen. Itt tartunk most, vizsgáljuk, hogyan tovább.” – fogalmazott Szabó László.
MTI
Hirdetés