A szexuális bántalmazással vádolt Marilyn Mansonnal szerződést bontott a lemezkiadója
Hirdetés
A 33 éves színésznő egy Instagram-bejegyzésben vádolta meg Mansont azzal, hogy “szörnyűséges bántalmazásokat” kellett tőle elszenvednie. Wood 2007-től járt a nála csaknem húsz évvel idősebb Mansonnal, és 2010-ben rövid ideig jegyesek is voltak.
Hirdetés
“A bántalmazóm neve Brian Warner, akit a világ Marilyn Manson néven ismer. Tinédzser koromtól volt velem kapcsolatban, és évekig szörnyűségesen bántalmazott” – írta a színésznő, hozzátéve, hogy “agymosás és manipuláció” áldozata volt. Hétfőn további három nő is az Instagramon vádolta meg a sztárt azzal, hogy az elmúlt tíz évben érzelmileg és fizikailag bántalmazta őket.
Manson lemezcége, a Loma Vista Recordings közleményben jelentette be, hogy Wood és a többi nő által megfogalmazott “zavarba ejtő gyanúsítások” alapján a cég azonnali hatállyal beszünteti Manson új albumának promócióját, és többé nem is dolgozik együtt Mansonnal.
Manson az Instagramon azt válaszolta a vádakra, hogy minden intim kapcsolata teljes mértékben közös megegyezésen alapult. Mint írta, “tekintet nélkül arra, hogy hogyan – és miért -, mások most úgy döntöttek, hogy megmásítják a történteket, ez az igazság”.
Az énekes dalszerző gótikus ihletésű fekete ruháiról és erős sminkjeiről ismert. Legnépszerűbb számai között szerepel a The Dope Show és a Personal Jesus.
Wood gyermekszínészként kezdte pályafutását, egyebek mellett a Tizenhárom, a Pankrátor és a Mildred Pierce című filmekben is szerepelt. Az utóbbi időben a Westworld című sorozatban láthatta a közönség.
Hirdetés
Mansont korábban is megvádolták már szexuális zaklatással és bántalmazással. 2018-ban azonban a Los Angeles megyei ügyészség nem emelt ellene vádat, mert a feljelentést nem találták megalapozottnak. A 2011-ben történt zaklatást bejelentő személyt nem nevezték meg az ügyben, csak Manson ismerőseként szerepelt. Manson akkor is tagadta a vádakat.
2017-ben Wood is azon nők között volt, akik a MeToo-mozgalom kezdetekor a közösségi médián írtak az ellenük elkövetett szexuális zaklatásról és erőszakról. 2018-ban vallomást is tett a törvényhozás igazságügyi albizottsága előtt az őt ért lelki, fizikai és szexuális bántalmazásról.
Hirdetés
Hozzászólások:
Ezeket se hagyd ki! :)
- Schóbert Lara 21 éves lett: Édesanyja, Rubint Réka megható üzenettel köszöntötte – Fotók
- Simon Kornél Őszinte Vallomása a Függőségéről: „Lemerültem a személyes poklom legmélyére”
- Puskás Peti durván nekiment Sallai Nóra kisfia halálát okozóknak: “Megöltetek ismét egy gyermeket.Tönkretettetek egy családot.”
- Soha nem találnád ki, hogy ki volt Kiszel Tünde édesapja!