A tilos jelzés ellenére indult el a gyalogos – Motorossal ütközött a Váci úton
Hirdetés

Fotó: Youtube/BpiAutósok
Átment a piroson a gyalogos, a motoros már nem tudott megállni
Egy pillanat alatt alakult ki veszélyes helyzet a budapesti Váci úton, ahol egy gyalogos a piros jelzés ellenére lépett az úttestre. Egy autó előtt még sikerült áthaladnia, a mellette lévő sávban azonban már egy motoros érkezett, aki nem tudta elkerülni az ütközést.
Az augusztus 31-én történt balesetet egy fedélzeti kamera is rögzítette. A felvételt beküldő olvasó beszámolója szerint a gyalogos akkor indult el keresztben az úton, amikor számára már tilos jelzést mutatott a közlekedési lámpa.
A kamerával felszerelt autó előtt még átért, ám ezzel nem került ki a veszélyből. A szomszédos sávban ugyanis egy motoros közeledett, akinek már nem maradt lehetősége arra, hogy elkerülje a gyalogost, így megtörtént a baleset.
A helyszínen lévők az eset után segítséget hívtak.
„Hívtunk mentőt, de a gyalogos elsétált” – számolt be a történtekről a bpiautosok.hu olvasója.
A felvétel ismét arra hívja fel a figyelmet, hogy a közlekedési lámpák jelzéseinek figyelmen kívül hagyása pillanatok alatt balesetveszélyes helyzetet teremthet. Egy többsávos úton különösen kockázatos lehet az átkelés, hiszen attól, hogy az egyik sávban éppen nincs akadály, a másikban még érkezhet jármű.
Hirdetés

