A túlsúlyos lány, aki már lemondott a szerelemről, egy fitneszedző mellett találta meg a boldogságot

Hirdetés

Brittany Jacques, egy 23 éves nő, korábbi partnerei nyomása miatt önbizalomhiánnyal küzdött, miután azt mondták neki, hogy le kellene fogynia. Pedig éppen telt idomai miatt vonzódtak hozzá – írja a twice.hu. Brittany, aki 116 kiló, nehezen tudta elfogadni ezt a helyzetet, hiszen exbarátai korábban mind az ellenkezőjét állították.

Hirdetés

Amikor Brittany már véglegesen lemondott a randevúzásról, a Facebookon találkozott a 23 éves Matt Montgomery személyi edzővel. Az első randevújuk óta boldogok, és nemrég el is jegyezték egymást. Ők „szerelem volt első látásra”-nak hívják kapcsolatukat, de elismerik, hogy még mindig kapnak bántó megjegyzéseket a 53 kiló súlykülönbségük miatt.

Brittany elmondása szerint exbarátainak megjegyzései megrendítették az önbizalmát, de rájött, hogy nem akar mások kedvéért lefogyni. „Nem voltam benne biztos, hogy találhatok valakit, aki igazán szeret engem, olyannak, amilyen vagyok, de amióta találkoztam Mattel, nem is lehetnék boldogabb.” – meséli Brittany.

Hirdetés

Matt, aki 63 kiló, azt mondja, azonnal vonzotta őt Brittanyból áradó pozitivitás. „Amikor megismertem Brittet, annyira magabiztos volt a saját testével kapcsolatban, és ez nagyon tetszett benne, semmit nem akarok rajta megváltoztatni, és soha nem kérném rá, hogy ezt tegye.” – mondta Matt. „Én is szeretem az ételt, és nem követem nyomon, mennyi kalóriát fogyaszt, azt akarom, hogy azt ehessen, amit csak akar, és boldog legyen.” – tette hozzá.

A pár a napokban jelentette be az eljegyzését és arról is beszámoltak, hogy továbbra is kapnak negatív megjegyzéseket, különösen az interneten. „Néha észreveszem, hogy az emberek megbámulnak minket, amikor elsétálunk mellettük, de a legtöbb megjegyzés online érkezik.” – mondta Matt.

Hirdetés

Brittany és Matt szeretnének példát mutatni, hogy ezek a kapcsolatok működhetnek a súlykülönbség ellenére is. „Határozottan létezik ez a tévhit, miszerint egy kövér és egy sovány ember nem lehet intim kapcsolatban, és nem alapíthat családot, de nekünk soha nem voltak problémáink. Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy találkozhattunk, és boldogabbak vagyunk, mint valaha.” – mondja Brittany.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Matt&Brittany (@mattandbrit)

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Matt&Brittany (@mattandbrit)

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Matt&Brittany (@mattandbrit)

 

Hirdetés

Hozzászólások: