Alain Delon: “Utálom ezt a kort, sőt egyenesen hányok tőle”

Hirdetés

A híres színész pályafutásának 60. évfordulóját ünnepelték, amikor kiderült, hogy Alain Delon teljesen ki van ábrándulva a mai világból: “Utálom ezt a kort, sőt egyenesen hányok tőle” – fejtette ki a Paris Match-nek Valérie Trierweiler újságírónak adott interjújában.
Karrierjéről, családjáról, magánéletéről kérdezték, viszont a jelenről nem túl nagy lelkesedéssel beszélt az egykori filmcsillag: “Az élet nem tartogat már számomra túl sokat, megismertem és láttam már mindent, amit csak lehetett. Utálom ezt a kort, hányok tőle.”

Hirdetés

“Utálom a körülöttem lévő embereket, mindannyian hamisak, és az életük csak egy paródia. Nincs tisztelet, nincs adott szó, minden csak a pénz körül forog. Reggeltől estig csak bűnözésekről lehet hallani. Biztos vagyok benne, hogy sajnálkozás nélkül fogom itt hagyni ezt a világot” – mondta.
A színész a magánéletéről elmondta, hogy nagyon bonyolult kapcsolatban van a családjával, beszélt azokról a nőkről, akiket egykor szeretett, és azokról a barátairól is, akik már nincsenek az élők sorában. Életében különleges szerepet játszanak az állatok, imádja őket, legalább 50 kutyája volt már eddig. Akik mind a Párizs melletti birtokán vannak eltemetve.
Alain Delon elmondta azt is, hogy úgy érzi nem találja mostanában élete nagy szerelmét. Természetesen van vagy 10 jelölt, de egyik sem olyan, akivel méltósággal el tudná tölteni a hátralévő életét.
“Egy olyan nőt vennék el, aki kész lenne elkísérni a végső pillanatig” – mondta a színész.

Hirdetés

A legutóbb tervbe vett, Juliette Binoche-sal forgatott, La maison vide című filmjével kapcsolatban, elmondta, hogy a produkció ugyan nem készült el, de egy utolsó filmre még szívesen vállalkozna.
“Én művész vagyok, nem színész, hiszen nem szereztem soha színészi képesítést, nem tanultam ezt a szakmát. Ez magától alakult így, nem ilyen karrierről álmodtam. Ahhoz, hogy Alain Delon váljon belőlem, ezt a sors akarta így.”

Hirdetés

Hozzászólások: