„Anita még életében felajánlotta a szerveit” – három ember életét mentették meg az ötgyermekes anya halálával

Hirdetés

Otthon, a számítógép előtt ülve lett rosszul az a szombathelyi ötgyerekes anya, aki két nap alatt belehalt az agyvérzésbe. Mivel a létfontosságú szervekért felelő terület sérült, a nőt nem lehetett megoperálni. Férje teljesítette az asszony kérését, és felajánlotta a szerveit. Ezzel eddig három embert mentett meg.

A 42 éves nő egyik pillanatról a másikra lett rosszul otthonában. A férjével beszélgetett a számítógép előtt ülve, amikor lefordult a székről, majd lebénult a jobb oldala. Nem tudott beszélni, levegőt is nehezen vett. A kórházban derült ki, hogy a nőnek agyvérzése volt – foglalta össze az asszony férje a Blikknek.

Hirdetés

“A koronavírus miatt nem mehettem be hozzá, így telefonon érdeklődtem. Az orvos azt mondta, az agynak egy nagy területe bevérzett, köztük egy olyan rész, ami a létfontosságú szervekért felel. Együttérzően közölte, hogy Anita nem operálható, készüljünk fel a legrosszabbra. Elsötétült körülöttem a szoba” – folytatta a férj.

A kórházba szállítását követő napon a nőnél beállt az agyhalál. A gyerekek már nem láthatták anyjukat, mert a férfi meg akarta kímélni őket a látványtól.
“Az orvosoknak kérdésre jeleztük, Anita még életében felajánlotta a szerveit, szeretett volna segíteni másokon, ha esetleg úgy alakul. A tüdeje és a mája átültethető volt, ezt meg is kapta három ember. Büszke vagyok a feleségemre, aki életeket adott a halálában” – mesélte tovább a lapnak.

Hirdetés

A férfi szerint a gyerekek, Renáta (13), Noémi (9), Kristóf (7) és Zsoltika (5) egyelőre tartják magukat. Sokat beszélgetnek édesanyjukról, a tragédiáról.
“Sajnos, a legidősebb fiunk, a 14 éves Roland autista, súlyos állapota miatt egy otthonban él. Ő nem tudja, hogy az anyukája már nem él. A gyerekek előtt egyébként nem titkolózom, elmondtam nekik, hogy anya meghalt, most már a fény országában van, onnan segít nekünk, szeressük őt továbbra is, mert velünk van, vigyáz ránk. Így könnyebb nekik feldolgozni a történteket.”

A család nem maradt teljesen magára, a szombathelyiek egy emberként segítenek rajtuk. Mások támogatását is szívesen várják, a Blikk cikkében az erre a célre nyitott számlaszámot is megtalálják.

Hirdetés

Hozzászólások: