„Anyám számomra gyakorlatilag egy idegen ember” – Ambrus Attila 50 év után először találkozott az édesanyjával

Hirdetés

Ambrus Attila egész életére rányomta a bélyegét az, hogy az édesanyja másfél éves korában elhagyta őt, s ezt a sérelmet nem kevesebb, mint ötven éven át magában hordozta. Amikor Attila megtalálta élete párját, meghívta őt az esküvőjére, azonban mivel a vallási nézeteik különböztek, az édesanya végül úgy döntött, nem jelenik meg a menyegzőn. A közöttük húzódó szakadék emiatt még nagyobbra nőtt, s Attila úgy érezte, végleg megszakítja vele a kapcsolatot.

Hirdetés

A kislánya születése után, és most, hogy úton van második gyermeke, átértékelte a történteket és úgy döntött, mégiscsak szeretné rendezni az anyjával való kapcsolatát, akivel gyakorlatilag ötven éven át egyáltalán nem tartották a kapcsolatot. Most azonban úgy tűnik, végre megtört a jég és szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatukat.

Hirdetés

Most a Borsnak arról is beszámolt, hogy rendezik a kapcsolatukat – nem titkolt szándékkal azért, mert a Viszkis szeretné, ha megerősödne az unoka és a nagymama közötti viszony.

Hirdetés

– Három héttel ezelőtt meglátogatott minket anyám. Nem töltött nálunk sok időt, csak két napot, de első alkalommal ennyi elég is volt. Elképesztő, hogy mennyi energiája van, 74 évesen a gyerekkel ugrált a trambulinon. Fel kell, hogy kössem a gatyámat, azért remélem, hogy valamennyire örököltem az ő genetikáját – tette hozzá nevetve, és azt is elárulta, szeretné szorosabbra fűzni édesanyjával a kapcsolatot, akit kislánya egyelőre csak néninek hív, nem hajlandó elfogadni, hogy a nagymamája.

Hirdetés

Arról is beszélt, mikor találkoznak legközelebb

– Körül-belül 300km távolságra lakunk egymástól, hiszen anyukám Erdélyben él. Ősszel szeretnénk meglátogatni őt, bár nem tudom, hogy a feleségem mennyire viseli majd jól az utazást. Jó lenne, ha megerősödne az unoka-nagymama közötti viszony, illetve szeretnék még beszélni vele az elmúlt évek dolgairól, mert keveset tudok a gyerekkoromról. Anyám számomra gyakorlatilag egy idegen ember, nem véletlenül reagált a kislányom úgy, ahogy. Érezte, hogy anyám kívülállóként csöppent a családba, de bízom benne, hogy ez idővel változik, írja a blikkruzs.blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: