ARRA KÉRÜNK, SEGÍTS! Az ikreink nem voltak még 3 évesek, amikor 2019. április 30-án egy sürgősségi MRI vizsgálat során kiderült: baj van…

Hirdetés

ARRA KÉRÜNK, SEGÍTS!
Az ikreink nem voltak még 3 évesek, amikor 2019. április 30-án egy sürgősségi MRI vizsgálat során kiderült: baj van… Két nap múlva Tamás, a férjem már a műtőasztalon volt.
Az operáció során eltávolított daganat szövettani eredménye padlóra küldött minket: glioblastoma multiforme, a legagresszívabb agydaganat…
A daganatot sikerült teljesen eltávolítani, a műtétet végző orvos azonban felvázolta: ennek a típusú agydaganatnak az esetében a kiújulás veszélye a sugár- és gyógyszeres kezelés ellenére is rendkívül nagy.
Sugárterápia, majd rendszeres kemoterápiás időszak következett, de Tamás vissza tudott térni dolgozni.
Aztán úgy két hónappal ezelőtt, 2020. július közepén egy napon hazaért a munkából és úgy láttam, furcsán féloldalas, kifejezetten félmosolya van. Furán is érezte magát, a bal kezén nehezebben mozogtak az ujjai, mint szokványosan.
Néhány napon belül ismét egy sürgősségi MRI vizsgálat, majd a sokk:
a daganat újra megjelent, más helyen – pedig 1 hónappal azelőtt, az utolsó MR-vizsgálaton elváltozásnak, daganatnak nyoma sem volt…
Az új daganat sajnos olyan helyen van, ami nem műthető, és amikor ezeket a sorokat írom, 2020. szeptember végén, már 5 cm-nél is nagyobb – ez is mutatja, milyen agresszív természetű…

Hirdetés

Tamás bal karja a tumor detektálását követő röpke két hónap alatt teljesen lebénult és már a lába sem működik 100%-osan.
Néhány napon belül kezdődik egy újabb sugárterápia – orvosai és mi is abban reménykedünk, hogy ezzel sikerül megfékezni a daganat további hirtelen és agresszív növekedését.
Számára azonban ezzel a sugárterápiával a hazai gyógymód forrásai elapadnak.
Létezik azonban egy Magyarországon nem, de az USA-ban illetve számos szomszédos, európai országban már bevezetett és támogatott, OPTUNE nevű orvostechnikai eszköz, amelynek használata bizonyítottan, statisztikailag szignifikáns mértékben képes meghosszabbítani a diagnosztizált glioblastomás betegek túlélését.
Nekünk a sugárterápiát követően már csak az OPTUNE az egyetlen esélyünk arra, hogy egy család maradhassunk, hogy Tamás még megtaníthassa tavasszal a fiúkat biciklizni, nyáron pedig úszni és megérhesse azt is, hogy 2 év múlva kisiskolások lesznek…
Az OPTUNE kezelés havi költsége azonban 21.000,- Euro.
Jártunk már Bécsben, ahonnan megszereztük egy ideggyógyász szakmai ajánlását a szerkezetre. Tamás hazai kezelőorvosa is ismeri és támogatja az Optune-t, de kérdéses, hogy a sugárterápiát követően az OEP-nél sikerül-e, s ha igen, mikorra sikerül elérnünk, hogy támogassa Tamás OPTUNE kezelését.
Az idő nagyon sürget minket, ezért muszáj elébe mennünk a történéseknek.
Arra kérünk, segíts, hogy összegyűjthessünk legalább annyi pénzt, amennyivel 2-3 hónap Optune-kezelés költségét fedezni tudjuk (ez kb. 23 millió forintot jelent).
Az OPTUNE nekünk remény, kapaszkodó.

Hirdetés

A segítséged pedig számunkra esély – ESÉLY AZ ÉLETRE.
Ha van lehetőséged és szeretnél segíteni, itt megteheted, nagyon hálásak leszünk érte:
Anyák az Anyákért Alapítvány
Magnet Bank 16200120- 18534991
A közleménybe ezt írjátok: Apáért
Külföldröl:
IBAN: HU61 1620 0120 1853 4991 0000 0000
SWIFT: HBW EHUHB
Aki közvetlenül a családunknak szeretné eljuttatni anyagi támogatását, ide várjuk:
Sulák Tamás
K&H Bank GIRO számlaszám: 10403064-86755548-55901004
IBAN számlaszám: HU24 1040 3064 8675 5548 5590 1004
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB
Köszönjük a támogatásod!
Tamás, Vera, Levente és Domonkos
Ezen a FB-oldalon folyamatosan hírt fogunk adni az adományozásról valamint a kezelésről és szívesen segítünk információkkal Tamás minden GBM daganatban szenvedő sorstársának.



Hirdetés