Átlagosan 2,8 millió forintot keresnek a magyar focisták
Hirdetés

Fotó: Pixabay
Az UEFA nemrég kiadott, 2020/2021-es pénzügyi évet összegző üzleti jelentéséből az látszik, hogy hatalmasat lépett előre Magyarország a labdarúgás területén az elmúlt pár évben, ha a játékosok béréről van szó.
A dokumentum szerint ugyanis hiába terhelte a 2020/2021-es szezont a koronavírus-járvány és annak újabb hullámai, a magyar bajnokság kiválóan teljesített ebből a szempontból, hiszen immár a 19. helyet foglalja el a bérköltség vonatkozásában az európai bajnokságok sorában. A teljes összeget tekintve Magyarország mögött egyedül Norvégia áll a 20-as listán a maga 72 millió eurójával, ami egyébként 14 százalékkal kevesebb az előző szezonban regisztráltnál – írja az Mfor.
Az egy évvel ezelőtt kiadott jelentésben hazánkra vonatkozóan ilyen adatot nem közöltek, az viszont biztos, hogy a 2018/2019-es pénzügyi évben még a 21. helyen állt Magyarország a bérköltség alapján. Akkor a 12 csapat összköltsége 63,6 millió euró volt, a friss jelentés szerint mára ez az összeg 82 millió eurót tett ki.
A top20 bajnokság kevesebb mint felénél történt bármekkora mértékű bérnövekedés az UEFA felmérése szerint, ám ezek zöme is csupán néhány százalékos pluszt jelentett. A magyarhoz hasonló 10 százalék feletti növekedésre csak angoloknál volt példa, kereken 10 százalékos pluszt regisztráltak még az ukrán bajnokságban, ahol a teljes bérköltség a vizsgált szezonban 96 millió euró volt.
Az UEFA jelentésében azonban országokra lebontva közli ezt a megosztást. Magyarország esetében a 82 millió euró úgy oszlik meg, hogy ebből 45 millió euró volt a focisták bérköltsége, míg a fennmaradó 37 millió euró az egyéb alkalmazottaké. A 45 millió euró átszámolva 15,7 milliárdos költséget jelent az NBI szintjén, csapatonként 1,3 milliárdot.
A Transfermarkt adatai alapján az NBI-es csapatok átlagos létszáma 38 fő volt a 2020/2021-es szezonban, ami azt jelenti, hogy egy magyar focista az NBI-ben a vizsgált szezonban havi bruttó 2,9 millió forintért rúgta a bőrt. Ez az akkori nemzetgazdasági átlagnak több mint a hétszerese.
Hirdetés