Kisgyereket gázoltak el Pesten, aki épp az iskolába sietett. A gázoló nem állt meg, hanem EZT tette… Szörnyű, ami vele TÖRTÉNT, a kórházban jelenleg is..

Hirdetés

Elütöttek egy gyereket kedd reggel az egyik Pest megyei iskola előtt. A diák súlyos sérüléseket szenvedett, mentővel vitték kórházba.

Szeptember 2-án, szerdán reggel súlyos baleset történt a solymári Fészek Waldorf Iskolánál, a József Attila utcában.
Egy iskolába érkező diák, a többszöri szülői figyelmeztetés ellenére, az autóból kiszállva, annak takarásából az úttestre lépett. Ezután ütötte el egy autó, aki a szemtanúk szerint nem állt meg segíteni, hanem gyorsan továbbhajtott. – írja a BudaPestkörnyeke.hu

Hirdetés

A gyermeket súlyos sérülésekkel a mentő kórházba szállította. Úgy tudjuk, nyílt lábtörése van. Fontos a figyelem! Hosszú idő után indult újra az iskola, ez mindenkitől különös figyelmet követel. Szülőként beszélgessünk sokat gyermekeinkkel a biztonságos közlekedés szabályairól, és tervezzünk a reggeli indulással úgy, hogy a gyereknek ne kelljen kapkodnia, sietnie!

Az autóvezetők részéről pedig – azért, hogy elkerülhessük a hasonló baleseteket – a közlekedési szabályok figyelmes betartásán túl az iskolák és óvodák környékén megkülönböztetett figyelemre és akár a megszokott sebesség jelentős csökkentésére van szükség. – Írta a Blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: