Az egész kórház könnyezve énekelt, miközben a babát betolták a műtőbe. Ez volt az oka:
Hirdetés
Még nem láttunk ennél szívszorítóbb jelenetet!
Április 19-én a 2 éves Cora légzési nehézségekkel került be a kórházba. Sajnálatos módon a parainfluenza vírustól szenvedett, és a kórházban háromszor is szívinfarktust kapott. Az orvosoknak 25 percig kellett újraéleszteni, miután visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett.
Hirdetés
A szülők még mindig imádkoztak, hogy a lányuk valamilyen csoda folytán jöjjön helyre, de már csak a gépek tartották életben. Az agya további romlásnak indult, így nem maradt semmi remény. A szülőknek súlyos döntést kellett hoznia.
Végső búcsút vettek a kislánytól, majd utolsó útjára engedték. Ez az út a műtőbe vezetett, ugyanis Cora egészséges szerveit felajánlották, hogy legalább más szülő gyerekét megmenthessék, így a kislány halála sem értelmetlen.
A kórház alkalmazottai, akik küzdöttek Cora életéért, tudták, hogy mekkora jelentőségű döntés született, és mennyire nehéz ez az apának és anyának. Hogy ők is kifejezzék együttérzésüket és tiszteletüket, sorfalt álltak, hogy így kísérjék utolsó útjára a kislányt a műtőbe.
Hirdetés
Eközben, a szülőkkel együtt az egész kórház A CSODÁS KEGYELEM (Amazing Grace) című ismert keresztény egyházi éneket énekelték.
Forrás: blikkruzs.blikk.hu
Hirdetés