Az olaszok harmada nem tudja majd fizetni a rezsiköltséget a felmérések szerint
Hirdetés
Az olaszok már az ügyvivő kormány által meghirdetett energiatakarékossági program előtt rövidebbre húzták a nadrágszíjat a csütörtökön közölt felmérések szerint, melyek azt mutatják, hogy az olaszok több mint fele nehezen tudja fizetni a lakásbéreket, harmaduknak pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire.
Az egyik legnagyobb olaszországi élelmiszer-üzletláncot üzemeltető Coop közölte adatait a lakosság fogyasztási szokásairól.
Hirdetés
A több közvélemény-kutatóval közösen végzett felmérés azt mutatja, hogy az olaszok 68 százaléka szigorú takarékosságba kezdett az infláció és a növekvő energiaárak hatására. A hatvan milliós országban 24,5 millió olasz vásárol kevesebb élelmiszert mint a korábbi évek ugyanezen időszakában. Ezzel egy időben nem mondanak le a minőségi termékekről. A felmérés rámutatott, hogy a fogyasztók a pandémia alatt bevált gyakorlatot követik, vagyis ha nem tudnak eljárni étterembe, otthon igyekeznek különleges ételeket készíteni.
Hirdetés
A számok azt mutatják, hogy a lakást bérlők 57 százaléka egyre nehezebben tudja kifizetni a lakbért, 26 százalékuk a bérleti díj halasztását vagy felfüggesztését kéri. Ami a növekvő rezsiköltségeket illeti, az olaszok egyharmada karácsonyra nem fogja tudni kifizetni azokat.
Az ügyvivő kormány gáz-takarékossági tervezetet közölt az októberi fűtési szezon kezdetére: a csomag szerint egy héttel később indul a fűtési idény, és tavasszal egy héttel korábban ér véget.
A különböző éghajlatú tartományok közölte dátumok szerint elsőként Észak-Olaszországban, október 22-én indul a fűtési szezon, legutoljára pedig a déli szigeteken kapcsolják be a fűtést, ahol akár december 8-ig várnak. A legmelegebb térségekben legfeljebb napi öt órát lehet fűteni, a leghidegebb részeken napi tizenhárom órát.
Milánóban október 22-től április 7-ig tart a fűtési szezon napi 13 óra fűtéssel. Rómában november 8-től április 7-ig napi tizenegy óra megengedett fűtéssel. A szicíliai Palermóban november 22-től március 23-ig napi kilenc órával. A legdélibb sziget Lampedusán december 8-től lehet majd földgázzal fűteni.
MTI
Hirdetés