Az orvos rádöntött az asztalra, lehúzta a nadrágom, majd azt mondta, csak így gyógyulhatok meg

Hirdetés

A 30 év körüli nő sclerosis multiplex-szel került orvosához, aki többszöri vizsgálat után kijelentette, hogy az egyetlen gyógymód, ha szeretkezik vele a nő rendszeresen.

„Bízz bennem, orvos vagyok!” – mondta a nőnek, míg fogdosta, simogatta intim testrészeit.

A 43 éves családos orvos, Dr. Somuah-Boateng addig győzködte páciensét, míg végül rá nem vette az aktusra. Érvei között szerepelt az is, hogy a közösülés stimulálja az idegrendszert és az izmokat, így a nő visszanyeri lábizmai felett az uralmat és a vaginája érzékenységét.

Hirdetés

Az orvos megesküdött, hogy feleségül veszi a nőt, annak ellenére, hogy két lánya és felesége is volt. A kaland fél éven keresztül tartott, és az vetett véget, hogy a nő terhes lett, és amikor orvoshoz fordult, kiderült, hogy átverés áldozata lett.

„Meggyőzött, hogy a kapcsolatunk normális és az én javamat szolgálja. Elhittem, mert tett róla, hogy biztonságban és kényelmesen érezzem magam, meg nem gondoltam, hogy egy orvos így átverhet valakit. Azt mondta nem beszélhetek a barátaimnak és ismerőseimnek a kapcsolatunkról, és hogy ne olvassak utána a témának, mert csak feleslegesen megijesztene, amit találok.”

Forrás: telegraph.co.uk / kiskegyed.blikk.hu

Hirdetés

Hozzászólások: