Az összes szerzetes megbukott a drogteszten. Kiürült a buddhista templom

Hirdetés

Fotó: Northfoto

Egy kis thaiföldi buddhista templom szerzetesek nélkül maradt, miután azok mindannyian pozitív drogtesztet produkáltak – jelentették a helyi hatóságok.

A szerzeteseket metamfetaminre tesztelték és végül mindegyiküket kábítószer-rehabilitációra küldték. Az egész országban razziáztak a rendőrök, azt azonban nem tudni, hogy milyen nyom vezette őket a buddhistákhoz. – írja a BBC.

Boonlert Thintapthai elmondta, hogy a szerzeteseket ezt követően egy egészségügyi klinikára küldték, hogy drogrehabilitáción vegyenek részt. A razzia a kábítószer-kereskedelem elleni országos kampány során zajlott.

Hirdetés

A felügyelő az AFP-nek elmondta, hogy „a templomban most nincsenek szerzetesek, és a közeli falusiak aggódnak, hogy nem tudnak érdemeket szerezni”. Az érdemszerzés egy fontos buddhista gyakorlat, amelynek során a hívők jó cselekedetekkel – ebben az esetben azzal, hogy ételt adnak a szerzeteseknek – védőerőhöz jutnak.

A körzethez tartozó szerzetesrendek főapátsága megígérte, hogy új szerzeteseket rendelnek ki a templomhoz.

Hirdetés

Thaiföldön az elmúlt években meglehetősen nagy forgalma volt a kábítószereknek: az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) szerint tavaly minden eddiginél nagyobb mennyiségű metamfetamint foglaltak le. A kábítószert Mianmarból, a világ legnagyobb metamfetamin-előállító országából szállítják be Laoszon keresztül, a tablettákat ezután 50 thai bátért (554 forint) árulják az utcákon.

Prajuth Csan-Ocsa thaiföldi miniszterelnök a múlt hónapban széleskörű kábítószerellenes razzia kezdetét jelentette be, miután egy volt rendőrtiszt – akit metamfetamin-birtoklás miatt bocsátottak el – 37 ember halálát okozta egy óvodai lövöldözéssel.

Hirdetés

Hozzászólások: