Az új álláspont szerint ekkorra érhet véget a járvány hazánkban: korábban, mint hittük

Hirdetés

A kormányrendelet szerint a szentestét 10 főig együtt tölthetik a családok, méghozzá időkorlát nélkül, mivel erre a napra felfüggesztik az esti kijárási tilalmat. Ezzel kapcsolatban beszélt Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, aki arra is kitért, mikoora érhet véget a koronavírus-járvány.

Hirdetés

Merkely Béla úgy véli, mint a testünk, mind a lelkünk megóvása miatt fontos betartani az óvintézkedéseket, és egyben szeretteinkkel tölteni a szentestét.

“Lehetőségünk van, hogy maszkot használjunk, óránként kezet mossunk, illetve az ünnepi asztalnál egy kicsit távolabb üljünk egymástól” – mondta a professzor a Hír TV vendégeként, aki arra is kitért, hogy mikor érhet véget Magyarországon a koronavírus-járvány.

Hirdetés

“Véleményem szerint összesen 60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek és a vakcináció által biztosított immunitásnak ahhoz, hogy a járvány leálljon. Én abban bízom, hogy erre márciusban sor kerülhet.”


Hirdetés

Hozzászólások: