Azt hitte, pénz van bennük: négy láda levelet lopott el a postai furgonból
Hirdetés
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitánysága okirattal visszaélés vétség miatt nyomoz egy 37 éves budapesti férfival szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2021. március 31-én délelőtt a főváros XX. kerületében egy nyitva hagyott postai furgonból négy ládányi hivatalos küldeményt vett ki, majd azokkal elmenekült.
Hirdetés
A feltételezett elkövetőt a rendőrök azonosították, és néhány órán belül a XIII. kerületben elfogták. Az ellopott leveleket a férfi feltépte, majd kukákba, bokrok tövében szórta szét.
A 37 éves B. Zoltánt a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói okirattal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbevétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított ittasságán túl más magyarázatot nem tudott adni tettére.
Hirdetés