Azt hitte vége az életének, amikor egy tűzben megégett, de a férje mellett megtalálta a boldogságot

Hirdetés

Mindannyian olyan élettársat szeretnénk, aki úgy fogad el és szeret bennünket, ahogy vagyunk. De ez sajnos nem mindenkinek adatik meg, és vannak olyan csapások, amit nem minden kapcsolat képes átvészelni.

Michael Hoskin és Turia Pitt kapcsolata azonban kiállta ezt a próbát, amikor Turia testének több mint 60%-a megégett egy balesetben, még 2011-ben.

Hirdetés

A fiatal nő jelentkezett egy 100 kilométeres ultramaratonra, Ausztrália nyugati részén. A verseny közben hatalmas bozóttűz ütött ki, és Turia is a lángok között rekedt. A mentőcsapatoknak végül sikerült kimenteniük, de testének több mint 60%-a megégett.

A baleset után Turia egykor lenyűgöző fizikai szépsége már a múlté volt. De, míg a legtöbb férfi valószínűleg nem tartott volna ki mellette, barátja, Michael, első pertől kezdve tudta, hogy nem megy sehová.

Turia ugyan teljesen másképp nézett ki, mint azelőtt, de ő azt mondta, a lány lelkébe szeretett bele. Míg Turia hónapokig kómában feküdt a baleset után, Michael megfogadta magában, hogy ha magához tér, feleségül veszi kedvesét.

Sokan kíváncsiak voltak rá, vajon miért döntött úgy, hogy a lány mellett marad, különösen mivel a tragédia előtt még nem voltak házasok, Michael válasza pedig egészen elképesztő volt:

„A lelkéhez és a jelleméhez vonzódtam. Ő az egyetlen nő, aki képes beteljesíteni az álmaimat.”

Hirdetés

A pár 2016-ban házasodott össze, és egy évvel később megszületett első gyermekük. Ma boldog házasságban élnek, és együtt nevelik gyereküket. Kétségtelen, hogy Michael nagyon szereti a feleségét.

Michael és Turia sok mindenen mentek keresztül együtt, és biztosan állíthatjuk, hogy a kapcsolatuk valóban példaértékű.

Fotók: Turia Pitt/Facebook
Forrás: filantropikum.com

Hirdetés

Hozzászólások: