Bakács Tibor 61 évesen takarítóként dolgozik – A Megasztár egykori zsűritagja most így él

Hirdetés

Bakács Tibor Settenkedő akkor lett országosan ismert, amikor a 2003-ban indult Megasztár egyik zsűritagja lett. A TV2 tehetségkutatójában három évadon keresztül értékelte a zenei tehetségeket.

Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsorában az egykori filmkritikus azt mondta, a siker és a csillogás okozta, hogy tönkrement az élete, ugyanakkor a ballépéseiért csak magát hibáztatja, ő a felelős.

Hirdetés

Bakács Tibor takarítóként dolgozik

– Később gondolkodtam azon, hogy amikor minden sikerült, népszerűség, pénz, ott ment tönkre az életem. Csak ezt később veszed észre. Egy celeb kezdtem lenni, egy Bochkor Gábor-szintű fazon.

A karrierje 2011-ben tört derékba, amikor bolti lopáson kapták, egy rúd szalámit tulajdonított el. Ezt követően minden állását elveszítette.

– Szerintem nem az a fő bűnöm, hogy loptam, hanem Magyarországon én vallottam be, hogy loptam. A feketebárány-effektus így működik, hogy akkor te loptál mindent. De nem bánom! Csak nagyon kevesen tudják, hogy amikor minden összeomlott körülöttem, onnantól lett nekem jó.

– Rádióztam majdnem 25 évig, nem akarom a kollégáimat bántani, így próbálok mondani idióta kollégát a Bochkoron kívül… nem akartam olyan lenni: felszínesek, műveletlenek, nincs tempóérzékük, igazából a média mesterségesen tartja fönn őket. A lényeg, hogy voltam fönn a csúcson, és szerintem ott romlottam el erkölcsileg is és minden szempontból. De szerintem mással is ez történik: följut a csúcsra, és kilazul – mondta a Klubrádió műsorában.

Hirdetés

OLYAN RETTENETES MAGASSÁGOK ÉS MÉLYSÉGEK VOLTAK AZ ÉLETEMBEN, HOGY AZT BIZTOS NEM CSERÉLNÉM EL A SORSOM MÁSSAL.

Például, hogy empatikus legyek, ahhoz az kell, nekem is legyen szenvedésben részem – vallja Bakács.

Bakács Tibor a média világát maga mögött hagyta, évek óta vendégként sem akar szerepelni, Kadarkai Endre felkérését is azért fogadta csak el most, mert a fiatal tévés annak idején a Zugló TV-ben készített vele egy remek beszélgetést. Takarítóként dolgozik munkásszállásokon és kórházban, illetve a számítógépnél ülve reklámokkal is foglalkozik: számára 7-8 óra takarítás után könnyű a szellemi munka.

– Nagyon érdekes, ha a társadalmat nézem, van egy-két értelmesebb, érzékeny ember, aki elfogadja tőlem, hogy takarító vagyok, ezeket végtelenül tisztelem, de általában lenéznek. Az döbbenetes, ahogy lenézik a munkát Magyarországon. Nem én vagyok ezáltal kevesebb, hanem az, akinek a szemében az vagyok – mondta a műsorban a 61 éves híresség.

Nem csak a karrierje, a házassága is tönkrement. Második feleségével, két fia édesanyjával elváltak. Miksa fiuk most hat-, Bence kilencéves.

– Mint a Casablancában, egy-két hete lementem a határhoz, hogy megöleljem őket. Ők aztán nagyon klassz pasik lesznek. Tiszta erőből nevelem őket, most azt csinálom, hogy amíg nem találkozhatok velük, meséket írok nekik. Majdnem kétnaponta írok nekik egyet – árulta el gyerekeiről.

Hirdetés

A 2003-ban indult Megasztárnak két évadon át volt zsűritagja Presser Gáborral, Pély Barnával, Bakács Tiborral és Somával. 2015-ben és 2016-ban A Dal című műsorban vállalt zsűrizést. Azt csak kevesen tudják róla, hogy 1998 óta játékfejlesztéssel is foglalkozik.

Forrás: femina.hu


Hirdetés

Hozzászólások: