Belehalt a fájdalomba a hattyú mama, akinek a 3 tojását fiatal gyerekek téglával ketté törték

Hirdetés

Belehalt a fájdalomba a hattyú mama, akinek a 3 tojását fiatal gyerekek téglával ketté törték

Nem mindennapi, de végtelenül szomorú esetről számolt be a Ladbible. A tragédia szereplője egy boltoni nőstény hattyú, ami pár nap leforgása alatt a poklok poklát volt kénytelen megjárni, amit aztán nem is élt túl.

A hattyú a párjával együtt hat tojást rakott egy félre eső helyen a helyi kanálisban. Május végén a fészek pár fiatal huligán támadásának esett áldozatul, kövekkel és téglákat dobáltak meg a fészket, aminek következtében három tojás összetört.

Hirdetés

Az eset után a természetvédők elkezdték szemmel tartani a fészket, és tapasztalhatták, hogy az igazi dráma csak ez után vette kezdetét. Két héttel később a hím elhagyta a családot és azóta sem tért vissza, így a nőstény egyedül maradt a megmaradt három tojással. Amiből nemsokára már csak egy maradt.

A magára maradt madarat később kutyák és kacsák is zaklatták, aminek következtében még két tojás oda lett, ami már túl sok volt az anyának. A természetvédők a múlt héten fedezték fel, hogy öt elvesztett tojása után a nőstény is elpusztult, így az utolsó, még épp tojás magára maradt.

Hogy pontosan mi okozta a hattyú halálát, nem világos, de az egyik aktivista (aki egy Facebook-csoportban végig közvetítette a madár kálváriáját) úgy fogalmazott, szerinte a hattyúnak egyszerűen megszakadt a szíve.

Forrás: 24.hu

Hirdetés

Hozzászólások: